Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ennyibe kerül Audival büntetőfékezni az M0-son - videó

Infostart
2020. november 18. 14:05
B. Zoltán beismerte tettét és sajnálja, jövő júniusig csak az anyósülésen vagy hátul ülhet csodajárgányában.

Egy májusi napon egy 43 éves audis, B. Zoltán büntetőfékezéssel és leszorítással kívánt elégtételt venni vélt sérelmei miatt, a korábban előtte haladó autó ugyanis túl lassú volt.

A körgyűrű és az M3-as sztráda csomópontjánál történt az incidens, ami reflektoros villogással kezdődött.

A büntetőfékezés után az audis a külső sávban megvárta, míg a megelőzött autó melléér, ezután a másik szalagkorlát felé kezdte őt szorítani, közben lehúzott ablakon át egy "kamuigazolványt" lobogtatott - írja a 24.hu. Azt is megpróbálta elérni, hogy álljanak félre, de a sértett ennek nem tett eleget.

B. Zoltánt kihallgatása során elismerte tettét, amit sajnál, de szerinte provokálták.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Dunakeszi Járásbíróság ítéletét és 250 napi tétel – 325 ezer forint – pénzbüntetésre ítélte a férfit. Emellett egy évre eltiltotta a vezetéstől is, de az eltiltás tartamába a beszámította az elsőfokú ítélet júniusi kihirdetése óta a mai napig eltelt időt, így jövő nyáron újra az utakon lehet.

Így történt.