Nyitókép: Police.hu

Anyukájával akart beszélni lekapcsolása után a belvárosi ámokfutó

Infostart
2020. július 22. 10:44
9 piroson hajtott át a fiatal sofőr, 93 büntetőpontot begyűjtve. Előzőleg ivott. Ha elsőre megáll, megússza 100 ezer forintos büntetéssel.

A Bors felkutatta azt a rendőrt, aki pontot tett a múlt pénteki budapesti autós ámokfutás végére, Ács András törzsőrmester és kollégája pedi el is mondott mindent az akcióról a lapnak.

Mint az Infostart is beszámolt róla, a 34 éves, ittas, nissanos sofőr üldözése a bel-budai Alagút utcából indult és 8 percig tartott, úgy indult, hogy az illető nem állt meg rendőri jelzésre, ezt követően 93 büntetőpontot szedett össze, míg el nem kapták az V. kerületi Széchenyi téren.

"A társammal egyből a jármű után eredtünk, aminek a sofőrje mint­egy 8 perc alatt 9 piros lámpán hajtott át, figyelmen kívül hagyott 2 behajtani tilos táblát, 3 alkalommal a szembe jövő sávban, 3 esetben a buszsávban közlekedett, 2-2 esetben nem állt meg a stoptáblánál, és átlépte a záróvonalat, amiért összesen 93 büntetőpontot kapott" - sorolta a részben ismert tényeket a lapnak a rendőr, aki tisztázta, 18 büntetőpont után már bevonják a vezetői engedélyt, vagyis a fiatal 8 perc alatt ötször is bukta a jogosítványt.

Az elfogás egy taxis segítségével sikerült, a 34 éves férfi pedig azonnal bevallotta, hogy ivott, több szabálysértést is elárult korábbról, és azonnal közölte, hogy az édesanyjával szeretne beszélni.

A helyszínről a szabálysértő apja vitte el az autót, az elkövető pedig hazasétált.

Ha elsőre megáll, megúszta volna egy 100 ezer forintos bírsággal.