Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vádat emeltek Lovasi András ellen - nem tiltakozik

Infostart
2020. május 16. 10:48
A zenész korábban próbálta elérni a peren kívüli kártérítés lehetőségét, de az új helyzetben elfogadja, bármi is lesz az ítélet.

Tavaly márciusban a Dózsa György úton autóbalesetet okozott terepjárójával Lovasi András zenész, piros lámpánál ütközött egy rendőrautóval és egy másik autónak is kárt okozott, egy rendőr súlyosan meg is sérült, az eset után a zenész a felelősségét elismerte, és minden következményt vállalt.

Az ügy most vádemelési szakaszba jutott - írja a Blikk.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki pénzbírságot és határozott időre tiltsa el a zenészt a vezetéstől.

A zenész korábban igyekezett peren kívül megegyezni a sértettekkel, de erre nem kapott lehetőséget, a Blikk által megkérdezett szakértő szerint azért, hogy Lovasi Andrást

meg lehessen büntetni,

a kárpótlás ugyanis ebben az ügyben nem elegendő.

A zenész továbbra is elismeri a felelősségét, várja az ítéletet, bármi is legyen az, elfogadja.

A szakértő szerint ha Lovasi Andrásnak ez az első ilyen ügye, egy évre ugorhat a jogosítványa, és vagyoni helyzetétől is függ pénzbüntetése mértéke.