Az unokázós csalók sofőrje is megbűnhődik – videó

Infostart
2019. június 26. 17:32
Elfogták azt a férfit, aki három bűncselekménynél a sofőr szerepét töltötte be.

A 43 éves perkátai H. József február és március között három unokázós csalásban vett részt. A férfi társait három idős személyhez vitte el Budapest két kerületébe, valamint Pécelre. Az elkövetők módszere továbbra is az volt, hogy magukat a sértett hozzátartozójának, ismerősének adták ki, és közlekedési balesetre hivatkozva pénzt kértek – olvasható a Police.hu-n.

Az elkövetők a három sértettől több mint 7,5 millió forintot csaltak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a sofőr társait június elején fogták el, majd miután azonosították H. Józsefet, június 21-én Józsefvárosban őt is elfogták. A BRFK nyomozói a férfit őrizetbe vették, és három rendbeli csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az unokázós nyomozócsoport kollégái előterjesztést tettek H. József letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.