Fordulat jöhet a Balla-gyilkosság ügyében

Infostart
2018. október 3. 08:01
Pszichológust hallgat meg szerdán a bíróság arról, hogy a vádlott bevallhatta-e Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő megölését kétszer is drog hatására.

Balla Irma meg­gyilkolása ügyében idén várhatóan nem lesz elsőfokú ítélet - értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, hogy a vádlott kedvezménnyel hamarosan akár szabadulhat is feltételesen a börtönből, hiszen 2012-ben vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt összesen kilenc év három hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek kétharmadát heteken belül letölti.

A férfi azt állítja, hogy korábbi beismerő vallomásait drog hatása alatt tette.

A mai tárgyalási napon erről a pszichológus szakértőt hallgatja meg a bíróság a Nyíregyházi Törvényszéken. A szakértőnek arra kell választ adni, hogy a vádlott tetteit, illetve a nyomozás során tett két – később visszavont – beismerő vallomását mennyire befolyásolta az, hogy a férfi abban az időszakban drogfüggő volt.

Balla Irmát 2007-ben nagypénteken brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg, majd kirabolták. A rendőrök először az áldozat fiát, Schönstein Sándort vádolták meg a gyilkossággal, aki a bűncselekmény napján 25 kilométerre a családi háztól szalonnasütésen vett részt a barátaival, és másnap hazaérve talált rá édesanyja holttestére. Schönstein Sándort ellen vádat emeltek, a Debreceni Törvényszéken első fokon 12 év fegyházra ítélte, ám végül bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették.

Az új nyomozás során ismét elővették azt a férfit, aki a gyilkosság idején a debreceni képviselőnő házának szomszédságában dolgozott egy építkezésen. A vádirat szerint a férfi egy feszítővassal leütötte az ágyon fel­ülő asszonyt, és a nyakát leszorítva olyan gégesérüléseket okozott, amelyek azonnali halálhoz vezettek.