Vádat emeltek a Dózsa György úti gázoló volt barátnője ellen

Infostart
2018. július 16. 08:59
K. Szilvia tavaly júniusban vert össze egy nőt, most garázdaság, könnyű testi sértés és személyes adattal való visszaélés miatt állhat bíróság elé.

A Bors értesülései szerint a rendőrség vádat emelt a Dózsa György úti gázolóként ismert M. Richárd egykori barátnője, K. Szilvia ellen. A nő még 2017. június 12-én esett neki B. Diánának, mert az állítólag összemelegedett akkori párjával, a Dózsa György úti gázolóként ismert M. Richárddal. A verekedésről videó is készült, amit K. Szilvia büszkén meg is osztott Instagram-oldalán. A Bors értesülései szerint – melyet a Fővárosi Főügyészség meg is erősített – az ügyben a napokban a budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat. A vád szerint a nőt barátnője, Alexandra is segítette.

„Személyes konfliktus okán a vádlottak 2017. július 12-én a sértett XIII. kerületi lakóhelyéhez mentek, és ott vártak rá. Amikor a nő megérkezett, a vádlottak egyike rátámadt, a hajánál fogva földre rántotta, majd többször ököllel próbálta megütni az ütések elől mindkét karjával védekező sértett fejét, majd a nyakára is rálépett, miközben a haját húzta” – tájékoztatott Bagoly Bettina sajtószóvivő. A támadó társa – aki a bántalmazást mindvégig rögzítette a mobiltelefonjával – feltartóztatta a sértett segítségére igyekvő embereket azzal, hogy ne avatkozzanak közbe. A videofelvételt ezután a sértettet bántalmazó nő egy nyilvános oldalon, a sértett azonosítása mellett, közzétette.

A bántalmazó nővel szemben az ügyészség garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége, valamint személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat, a felvételt készítő társa pedig a vád szerint ugyanezen bűncselekmények bűnsegédje. A kerületi ügyészség vádirata alapján az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik – erősítette meg a szóvivő.