Nyitókép: Andy Vajna kormánybiztos és felesége, Vajna Tímea egy budapesti rendezvényen 2014. május 8-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Megtörte a csendet Andy Vajna özvegye

Infostart
2019. július 30. 07:05
Anyagi nehézségei miatt folyamatosan ad el dolgokat, egy zongorán például már túl is adott. Közös otthonukban minden érintetlen január óta.

Terjedelmes tévéinterjút adott a TV2-nek a fél éve elhunyt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos özvegye. Vajna Tímea - a Blikk összefoglalója szerint - azt mondta, így telnek az estéi: "beveszem az altatót meg a nyugtatót is, kiütöm magam".

Beszélt megismerkedésükről is, Andy Vajna belvárosi éttermébe érkezett az asszony hostesek társaságában. Andy Vajna akkor a fiatalon elhunyt fiát gyászolta, míg későbbi felesége egy bántalmazó kapcsolatból készült kilépni.

Később a lánykérés és az esküvő közt háromszor is visszaadta a gyűrűt Vajna Tímea.

Mint az özvegy elmondta, ezen a télen akartak családot bővíteni; azért nem korábban, mert a feleség még karriert akart és utazgatni, "egy gyerek pedig egyértelműen 24 órás meló".

Kapcsolatuk 9 évig tartott "a legnagyobb szerelemben", közös otthonukban minden érintetlen Andy Vajna halála óta.

Beszámolója alapján Vajna Tímea nem áll jól anyagilag, jó néhány dolgot el kellett adnia már (például egy zongorát), ruhatárából pedig jobbára fekete ruhákat használ.