Nyitókép: Balogh Zoltán

Nagyon durva, amit a börtönben művelt a Teréz körúti robbantó

Infostart
2019. június 13. 08:41
A jogerős ítélet kihirdetése óta folyamatosan baj van az életfogytiglanra ítélt 27 éves férfival, a legújabb botrány után két nap fogdát kapott.

A férfi összeverekedett a cellatársával, emiatt fenyítették meg - értesült a Ripost. A lap felidézi, hogy a két rendőrt életveszélyesen megsebesítő Teréz körúti robbantás elkövetőjét márciusban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Legkorábban 30 év múlva szabadulhat.

A férfi minden mozdulatát kamerák figyelik a váci fegyházban, ám ő még így is képes meglepetést okozni az őreinek. Két héttel a jogerős ítélet után már az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kellett szállítani, mert idegösszeomlást kapott, és kárt akart tenni magában.

Áprilisban részletes szökési tervet eszelt ki, fegyvert és lőszereket szeretett volna kérni a húgától, az aprólékosan kidolgozott akcióban egy drónt is be akart vetni. Mindezt zsebkendőbe rejtve adta volna át látogatójának a beszélőn, de az őrök kiszúrták, a férfi ismét az IMEI-ben kötött ki.

Májusban pedig összeverekedett a cellatársával, egyebek között azért, mert idegesítette hogy a férfi nem mosakszik.