Egyre népszerűbb a mama hotel Amerikában

InfoRádió / MTI
2016. május 25. 23:55
A hivatalos felmérések kezdete óta soha nem volt ilyen magas a szüleikkel élő fiatal felnőttek aránya az Egyesült Államokban - derült ki a Pew Research Center amerikai kutatóközpont adataiból.

A mutatók szerint az Y-generáció, vagyis a 18-34 éves korosztály tagjainak csaknem harmada él a szüleivel. Az 1880-ban megkezdett hivatalos felmérések óta ez az első alkalom, hogy több az otthon lakó, mint a házastárssal, vagy partnerrel élő fiatal felnőtt száma.

Tizenhat évvel ezelőtt a 18-34 éves kor közötti fiatal felnőttek csaknem 43 százaléka házas volt, vagy partnerével élt együtt, és mindössze 23 százalékuk lakott a szüleivel. Két évvel ezelőtt ezek az arányok 31,6 százalékra, valamint 32,1 százalékra változtak.

A kutatóközpont szerint rekordot jelentő 19 százalékra nőtt az Y-generáció azon idősebb - 25-34 éves kor közötti - tagjainak az aránya is, akik még mindig otthon élnek. A korosztály többi tagja egyedül, rokonoknál, kollégiumban, vagy egyéb feltételek között lakik.

A szakemberek szerint a jelenség hátterében egyebek között a magas lakbérek, a súlyos diákhitelek és a hosszabb ideig tartó tanulás állnak.

Ezen kívül a házasodó fiatalok aránya is hosszú ideje csökken az Egyesült Államokban, és a folyamatot csak felerősítette a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság. A szakértők szerint a fiatal férfiakat a munkanélküliség és a csökkenő fizetések tartják vissza a nősüléstől.