Magyar Péter hétfői parlamenti napirend előtti felszólalására a frakciók vezetői is reagálhattak.
Toroczkai László (Mi Hazánk) nagyon szerette volna valami jóval kezdeni, például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának támogatásával, de kikérte magának, hogy Magyar Péter azt mondta, szégyelljék magukat, amiért nem hajtottak fejet a forradalmárok áldozatvállalása előtt velük együtt. A frakcióvezető szerint olyanokkal hajtott fejet Magyar Péter, akik célja az Európai Egyesült Államok létrehozása, köztük Ursula von der Leyen EB-elnök, ezért viszont épp Magyar Péternek kell szégyellnie magát szerinte. Reményét fejezte ki, hogy a német politikust minél hamarabb el tudják majd zavarni. Toroczkai László szerint Magyar Péter téved akkor, amikor rongálóknak nevez 2006-os tüntetőket, összekeverve őket a párizsi randalírozókkal. Felhívta a figyelmet, hogy 18 féle adó nő, 3 féle csökken, a dízelár pedig el fog szállni, amiből nagyon nagy gondja lesz a lakosságnak. Még arra is rámutatott, hogy a 14. havi nyugdíjból csak egy hetit adnak oda 2027-ben, és SZÉP kártyán sem folyósítanak annyit, amennyit korábban ígértek.
Rétvári Bence (KDNP) szintén frakcióvezetőként reagált, fájlalta, hogy lemaffiázta a Fideszt és a KDNP-t, miközben elvárta, hogy együtt emlékezzenek október 23-án. Jelezte: sem Magyar Péterrel, sem Baka András államfővel nem fognak együtt ünnepelni október 23-án. Szerinte külföldi érdek kezdi átvenni az irányítást Magyarországon, és továbbítja Orbán Anita elismerését majd Szijjártó Péternek, aki kieszközölte a washingtoni meghívást. Kevesellte az október 23-án ide érkezett állam- és kormányfőket, csak egy államfő és egy V4-es kormányfő jött el; a bábkormány meghívására csak a bábozók jöttek el szerinte. Emlékeztette Magyar Pétert, hogy azt mondta, amit a kampányban mondott, nem lehet rajta számonkérni, így törölte el az Otthon Startot, így vonult vissza az adócsökkentés ígéretéből is, ez pedig egy az egyben ugyanaz, mint a Medgyessy-kormányzás 2002-ben vagy a Gyurcsány-kormányzás 2006-ban. Tudakolta azt is: melyik tiszás politikus vette fel az Otthon Startot kevéssel a beszántás előtt? A szociális dolgozókat pedig szerinte szintén átverték.
A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is, de ezért valahogyan nem kell felelnie, aki viszont asszisztál ehhez, az a felelősségre vonást nem fogja elkerülni. Emlékeztetett, olasz és lengyel barátaikkal ünnepeltek október 23-án, nem Ursula von der Leyennel. Az ügynökaktákkal kapcsolatban megjegyezte: nincs olyan, hogy ügynökakta, csak olyan papírok, amelyek lincselésre fognak majd szolgálni. Reagált a költségvetési tervre is: szerinte az átverés költségvetése jön, most sem azt teszi a Tisza Párt, amit mond, mindenkitől elvesznek, és többet vesznek el, mint korábban; amit az emberek visszakapnak az adójóváírással, azt elviszi az üzemanyagár emelkedése és az élelmiszer drágulása, beruházások maradnak el, tőkekiáramlás lesz, a keresetek pedig a korábbiaknál lényegesen kisebb mértékben nőnek majd, ezért újkommunista költségvetéssel állunk szemben szerinte. 26 olyan intézkedést talált, amely adót vezet be vagy emel, ezeket fel is sorolta a politikus. Olyan költségvetést tudnak támogatni, amely valóban támogatja a vállalkozásokat, és tisztességes béremelkedést kínál.
Melléthei-Barna Márton (Tisza Párt) frakcióvezető-helyettesként szólt hozzá a dialógushoz, ő az ügynökakták nyilvánosságra hozatalán tartotta a hangsúlyt, a költségvetésről csak annyit mondott, hogy a kormány számára nincsenek „szent tehenek”, nem mennek majd pénzek jegybankelnöki családoknak vagy másoknak. Az aktákról elmondta, a 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok nyilvánosságra hozatalával kezdődik ez a típusú jóvátétel, nem a hallgatásé lesz az utolsó szó. Sokan úgy éltek szerinte, hogy még kérdezni sem mertek, a mai magyar társadalom transzgenerációs traumáktól szenved, a bizalmatlanság az úr. Világosan ki akarta mondani: nem lehet visszamenőleg minden igazságtalanságot rendezni, mivel a rendszerváltozáskor nem történt meg a rendrakás, inkább hatalomátmentés történt. Ők azonban nem kérnek vakhitet, és nem ígérnek gyógyulást sem, csak a feltételeinek megteremtését. Jelezte, lesznek, akik nem találnak majd válaszokat, de senki ne vegye ítéletnek a 6-os kartonok nyilvánosságra hozatalát, a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona. Egy darabot most visszaadnak a jogból, hogy mindenki maga ismerje meg a múltat.