2025. december 10-én rendvédelmi szervek jelentek meg a gyermekvédelmi intézményekben, ezen felül a javítóintézetekben a büntetés-végrehajtás szakemberei is. Azóta a munkavállalók teljes bizonytalanságban vannak, most sem tudják,
ki a kormányzati felelőse a területnek,
hogy mi lesz a sorsuk – erről és egyéb szakmai kérdésekkel kapcsolatban tájékoztatás nincs – tették hozzá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a hibásan megalkotott gyermekbántalmazási eljárásrend alapján magas – többször indokalatlanul – a felfüggesztett, illetve elbocsátott kollégák száma, a kivizsgálások lassúak. Rengeteg a pályaelhagyó kolléga, „többen betegszabadságba menekülnek”, a kis számban jelentkező felvételiző jelöltek kiválasztási eljárásrendje pedig rendkívül lassú – mutattak rá.
A PSZ álláspontja szerint a fentiek kifejezetten veszélyeztetik a javítóintézetekben az alapvető ellátáshoz szükséges dolgozói létszámot, javítóintézetek „az összeomlás szélén állnak”.
A szervezet a járulékos, de fontos problémák között említi, hogy a kialakult helyzet bizonytalansága emelte a gyerekek körében a szökési rátát is.
Jelezték továbbá, hogy a büntetés-végrehajtás irányítása alatt a gyerekeket ide-oda szállítják az intézetek között, ami tanulmányok, nevelési folyamatok, már kialakult nevelői, kortársi kötődések megszakításával jár, és a családi személyes kapcsolattartás is nehezebbé válik.
„Azonnali, halasztást nem tűrő kormányzati beavatkozásra van szükség! Intézkedéseket várunk,
hogy a gyerekek és a munkavállalók is nagyobb biztonságban legyenek! A gyerekek jólléte mindannyiunk érdeke” – olvasható a nyílt levélben.
A PSZ gyermekvédelmi tagozata a levélben beszámolt arról is, hogy május 16-án a PSZ kongresszusán személyesen megjelent Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, június 25-én pedig Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár is szakmai egyeztetést tartott a PSZ képviselőivel. Május 31-én a Gyermekjogi Civil Koalíció egy átfogó gyermekjogi reformjavaslatot nyújtott át Bódis Kriszta társadalompolitikáért felelős kormánybiztosnak, ennek fontos megállapítása, hogy a javítóintézeti nevelést a büntetés-végrehajtás alól azonnal vissza kell helyezni a gyermekvédelem alá.