Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Szexuális bántalmazással vádolt rendező: nem történt semmi, csak 18 pluszos volt a darab

Infostart
2026. június 10. 22:27
A Zeneakadémiától szerdán távozó Almási-Tóth András egyik volt tanítványa hétfőn számolt be közösségi oldalán arról, hogy a rendezőt szexuális abúzus miatt bocsátották el. A kialakult helyzetre maga az érintett és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetősége is reagált.

Mint arról az Infostart is beszámolt, kedden azonnali hatállyal elbocsátották Almási-Tóth András rendezőt a Zeneakadémián eddig betöltött vezetői pozíciójából. Erről Varga-Tóth Attila operaénekes számolt be, akit elmondása szerint sok sérelem, abúzus ért a közös próbafolyamatok során.

A menesztett művészeti igazgató szerdán reagált az őt ért vádakra – számolt be róla az Index. Almási-Tóth András azt nyilatkozta, hogy „semmilyen szexuális abúzus nem történt, mindössze annyit jelzett egy hallgató, hogy nem szeretné megcsinálni azt a próbán felmerült ötletet, hogy egy nyakörvre kötött pórázon húzza őt a partnernője”.

A rendező is elmondta saját verzióját: a három Lorenzo Da Ponte-operából és Mozart operajeleneteiből készített, Fluidity című operavizsga az elképzelései szerint a gender kérdésével foglalkozott volna, a főszereplője pedig a genderfluid Kerubin karaktere volt. Almási-Tóth András szerint a vezetőség úgy döntött, hogy az operavizsgát ilyen formában nem engedélyezik, helyette azt koncertszerűen tartják meg.

Mint mondta, azért távozik 16 év után a Zeneakadémiától, mert a „18-as karikás” operavizsga-rendezése miatt bizalomvesztés alakult ki közte és az intézmény között.

A kialakult helyzetre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetősége hivatalos nyilatkozatban reagált, amelyben leszögezték, hogy a közösségi médiában pontatlanul jelent meg az Almási-Tóth András távozásáról szóló hír. A Zeneakadémia tájékoztatása szerint az egyetem „közös megegyezéssel megszüntette Almási-Tóth András közalkalmazotti jogviszonyát” – tehát nem elbocsátották.

A munkáltatói jogokat gyakorló rektor június 10-i hatállyal mentesítette a szakembert a munkavégzési kötelezettsége alól, mert „az idei végzős operaénekes-hallgatók tanulmányait lezáró operavizsga próbafolyamata során olyan szabályszegésekre derült fény a rendezői koncepció és annak megvalósítása kapcsán, amelyeket a Zeneakadémia nem tolerál, és amelyek nem összeegyeztethetők az egyetem szellemiségével és eljárásrendjeivel”.