Az InfoRádió Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, űrhajóst kérdezte abból az alkalomból, hogy ő lett az MCC égisze alatt működő Highlights of Hungary egyik idei fődíjasa.
Hogyan fogadta, hogy ön az egyik díjazott idén?
Hatalmas megtiszteltetéssel, örömmel, és nem fogom tagadni, hogy némi meglepettséggel fogadtam. Az idei jelöltekről azt tudom mondani, hogy le a kalappal mindenki előtt, és minden tiszteletem a jelölttársaim iránt. Elképesztően boldog vagyok, és őszinte szívből örülök, hogy a Highlights of Hungary adott mindannyiunknak még egy platformot, hogy meg tudjuk mutatni a munkásságunkat. Elég kiemelnem Obádovics professzor urat, Szabó Balázs bandáját, Michelisz Norbit, akit személyes barátomnak is tudhatok. A Highlights of Hungaryban azt szeretem igazán, hogy rengeteg különböző területről állítanak jelölteket a nagykövetek. Öt nagykövet állított személyenként öt jelöltet, így állt fel ez a 25 fős lista.
Csalódott lett volna, ha nem kapja meg a díjat?
Az imént említettek miatt egyáltalán nem. Meglepettséggel fogadom, hogy egyáltalán helyem lehetett egy ilyen névsorban, hatalmas szakmai tekintélyek kapnak ilyenkor esélyt a jelöltségre, úgyhogy egyáltalán nem okozott volna csalódást, sőt hatalmas büszkeség, hogy egyáltalán felmerült a nevem.
Ha felkérnék, hogy jelöljön az elismerésre olyan személyeket vagy intézményeket, amelyeket elismerésre méltónak tart, akkor mennyit gondolkodna azon, hogy kiket jelöl?
Szerintem ez hatalmas felelősség. Ez a nagyköveti beosztás, pozíció feladata. A Highlights Hungary-nél minden évben öt ilyen nagykövet van, és ha esetleg majd valamikor a jövőben arra kerülne a sor, akkor szívesen vállalnám épp azért, mert szerintem ez elképesztően nagy felelősség. Ahogy tudom, idén is ezernél több jelölt volt, és közülük kellett 25-öt kiválasztaniuk a nagyköveteknek. Ez a részükről is hatalmas munka, hiszen tényleg évről évre csupán 25 olyan ember van, akinek ez megadatik, úgyhogy az ehhez járó felelősséggel kezelném én is ezt a feladatot.
A bemutatásakor egyre többször hozzáteszik, hogy Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnök, űrhajós. Megszokta már, hogy ez is hozzátartozik a titulusokhoz?
Ezt bőven ízlelgetni kell még. Két hónapja van csupán, hogy elnyerhettem ezt a díjat. Szeretném tényleg azt is kiemelni, hogy nem egyedül, hiszen ott állt mellettem a színpadon Farkas Bertalan, aki 45 éve hazánk első nemzeti kutatóűrhajósa volt. Nagyon boldog vagyok, hogy idén ketten vehettük át ezt az elismerést. Ízlelgetni kell bőven, de ízlelgetni kell még rengeteg minden mást is, és ez így van jól. Az elmúlt két-két és fél hónapban, amióta itthon vagyok és leszálltam Houstonból érkező gépről a Liszt Ferenc repülőtéren, megállás nélkül dolgozunk, és megyünk az ország minden egyes pontjára, ahol ránk kíváncsiak. Nem sok pihenés van, és ahhoz pihenés kellene, hogy az ember ízlelgesse akár csak azt is, hogy megjárta a világűrt. De ha nem lenne ennyi munkánk, az azt jelentené, hogy nem csináltunk valamit jól a program során. De úgy látom, hogy az emberek tényleg érdeklődnek és sikerült valami olyat mutatni, amit szerintem a teljes nemzetünk közös sikerként könyvel el. Én nagyon boldog vagyok minden egyes alkalommal, amikor találkozhatok a magyarokkal, akiket érdekel ez az egész. Úgyhogy ízlelgetni kell még a Szent István-rendet is, de sok minden mást is, eléggé pörgős mostanában a beosztás.
Az a tudós, aki életében legalább egyszer már járt a világűrben, élete végéig kutatóűrhajós marad?
Így van. Egy olyan munkáról beszélünk, ami nem reggel 8-tól tart délután fél 5-ig. A „munka” szót meghaladva ez valójában egy hivatás. Bármi is lesz, bármilyen szerződés is lesz majd papírra vetve velem kapcsolatban, én valamilyen szinten, és remélem, minél nagyobb szinten, kutatóhűrhajós maradok az egész életem során. Ez rengeteg mindennel jár, rengeteg áldozattal és főleg példamutatással. Ha az ember egyszer ezt a címet elnyerte, akkor kötelessége, hogy akként is viselkedjen, és példát mutasson mindenkinek, aki valamilyen szinten erre fogékony, legyen fiatal, idősebb vagy szépkorú. Úgyhogy igen, ezt a hivatást én ezzel a tudattal vállaltam, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy annak idején, amikor 2021 őszén láttam ezt a felhívást, akkor végül 2022 januárjában jelentkeztem, és élni kívántam ezzel a lehetőséggel.
20 napot és 3 órát töltött az űrben. Ezt átélve, megélve akkor soknak vagy kevésnek érezte?
Egyszerre volt rövid és hosszú is. Hosszú, mert hosszúak a munkaórák. Egy rövidtávú küldetésről beszélünk, aminek a célja az az volt, hogy 14 napot legyünk dokkolva az űrállomásra, és ezen a 14 napon belül végezzük el azokat a magyar kísérleteket, amelyekkel évek óta foglalkozunk. Az előző éveket azzal töltöttük, hogy felkészítsük ezeket a kísérleteket arra, hogy a világűrben elvégezhetők legyenek. Ez a 14 nap a mi esetünkben 18 napra húzódott, ami miatt elképesztően boldogok voltunk. Ha lehetett volna, akkor én maradtam volna még tovább. A 20 nap úgy jön ki, hogy egy nap odafelé, 18 nap az űrállomáson és kvázi egy nap visszafelé. Úgyhogy ez a 18 nap, amit tényleg munkával töltöttünk odafönt, nagyon sűrű volt. A hosszú munkaórák a hosszú napok percepcióját szülik, ugyanakkor, ha lett volna lehetőség tovább maradni, akár hónapokig, akkor nem mondtam volna azt, hogy nem.
Jelenleg végez kutatótevékenységet?
Igen, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez van a kizárólagos fókuszban. Tényleg rengeteg helyen van szerencsénk járni az országban, viszont a kísérleteink nagy többsége olyan, hogy le kell zárni, ki kell értékelni, és most kell nagyjából megtudni, hogy milyen eredmények születtek, és azokat kell valamilyen szinten értelmezni. Van olyan kísérletünk, aminek az esetében ez még hónapokig el fog tartani. Sokat beszélünk a növénykísérletünkről, amikor paprikát, búzát és retket vittünk fel az űrállomás fedezetére, és a Szegedi Egyetem által kifejlesztett speciális keltetődobozban tudtak kikelni. A magvakat a Debreceni Egyetem segített előkészíteni. Hatalmas kollaborációról beszélhetünk. A növények, amiket odafönt learattam, csak februárban fognak visszatérni az űrállomás fedélzetéről, ami azt jelenti, hogy nem csak ebben az esetben, de több más kísérletünk esetében is még hónapokig fog majd tartani a befejező, kiértékelő tudományos munka, ami jár ezekkel a kísérletekkel, és mi nagyon boldogok vagyunk, hogy ezeken még hónapokig dolgozhatunk.
Nagyon fiatal még, mindössze 33 éves. Nagyon sok van még a tudományos pályájából is hátra. Még milyen álmok, vágyak szerepelnek a képzeletbeli listáján?
A képzeletbeli lista elég hosszú. Nem sok személyes vagy kikapcsolódásra okot adó dolgot pakoltam fel erre a listára. A legfontosabb, hogy a magyar űrkutatást valamilyen szinten, valamilyen formában továbbvigyük. A HUNOR (Hungarian to Orbit) program elképesztően jó kezdet volt, esetenként még én is meglepődtem, hogy mennyi tudós, kutató kapott kedvet ahhoz, hogy ha volt egy ötlete, amit a világűrben el lehetne végezni, akkor ezt tényleg végigvigyük, hogy abból végül kísérlet legyen. Sokan kaptak kedvet a HUNOR által, és nekem azon túl, hogy megpróbáljuk inspirálni a fiatalabb és a kevésbé fiatalabb generációkat, a másik személyes célom az az, hogy ezt a tudományos közeget, ezeket a kutatókat ne hagyjuk cserben, és tudjunk adni valamilyen platformot arra, hogy a tevékenységüket, amihez egyre több és több kedvük van, tovább tudják folytatni. Sokszor kérdezik tőlem persze, hogy a világűr után hova tovább, és mi lehet még ezután cél. Én magam is meglepődtem, hogy amikor San Diego partjainál vízre érkeztünk, és a 20 napos 3 órás űrutazásunkból visszatértünk a Földre, én voltam a legmotiváltabb. És ez szerintem nagyon szép üzenet, mert akkor már éreztem és tudtam, hogy az előző 20 nap elképesztően jól sikerült. Érzi és látja az ember, amikor a kísérletek jól sikerülnek, amikor még az eredményeket adatszinten nem is feltétlenül tudja. Viszont ez bőven ad okot a motiváltságra, és én ezt a tüzet éreztem akkor, amikor már visszatértünk. Úgyhogy, ha lesz bármilyen szerepem ebben, ha ez majd a vezetői készségeimet igénybe veszi, és karrierszinten ilyen szempontból is tovább tudok fejlődni, én akkor leszek a legboldogabb. De tényleg az a legfontosabb, hogy ezt az ügyet továbbvigyük.
Szerényebb lesz a Földre hazatérve az űrhajós? Nem mintha addig beképzeltnek kellett volna lennie, de talán átéli a világűrben, hogy tulajdonképpen milyen kis pont egy nagyon nagy, hatalmas térben.
Ha az emberekre gondolunk, akkor teljes mértékben igaza van. Amit én átéltem 400 kilométerrel a Föld felszíne felett, az az, hogy a Föld ilyen távolból hatalmasnak tűnik, de ha eltekint mellette az ember, akkor látja a világmindenséget és a világsemmiséget egyszerre. Hatalmas feketeséget és apró fénylő csillagokat lát a Föld mellett, viszont semmi mást. Számomra ez minden egyes alkalommal felébresztette azt az érzést, hogy mennyire bátor a mi bolygónk, hogy itt egyedül kering. Persze ott van a Hold, mint égi kísérőnk, de hát ő is 4000 kilométer távolságra van, és nem feltétlenül ugyanazokkal a bajokkal kell megküzdenie, mint a mi bolygónknak. A Föld megküzd mindenféle belső bajjal, és mindenféle külső bajjal, mindenféle sugárzások érik a napból vagy a kozmikus térből. És ennek ellenére ez a bolygó itt áll gyönyörűen, szépen, nagyon fényesen, és ez okot ad számunkra mindenféle bátorságra. És amikor erre gondolok, akkor tényleg rádöbbenek arra, hogy bár mi, emberek tudunk persze szignifikánsak is lenni a hatásunkkal, de hogy mennyire inszignifikánsak is tudunk lenni, ha a bolygónkat tekintjük. Vigyáznunk kellene rá, vigyáznunk kell rá, mert én tényleg azt láttam, hogy nem mi uralkodunk a bolygónk felett, hanem éppen fordítva.
Az egyes erőhatások, amelyeket részben érezhetünk itt a Földön, az űrben jobban átélhetők? Érezhetők fizikálisan is?
Az erőhatások persze. A Föld felszínén 1g-t érzünk mindannyian, ez egy bizonyos gyorsulás, a gravitációs erő így mutatkozik meg a Földnek a tömegvonzása által. Kvázi vonzva vagyunk a Föld magja felé. Amikor viszont éppen elhagyni igyekezzük a Földet, nekünk ezt a gyorsulást le kell győznünk, sokkalta felül kell múlnunk ahhoz, hogy perceken belül alacsony Föld körüli pályára tudjunk állni, és ezek az erőhatások ilyenkor 4,5 g-ig el tudnak menni ezzel a technológiával, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál jóval nagyobb terhelést kell kibírnia a testnek. Ez nem egy kibírhatatlan terhelés persze, vannak vadászpilóták, akik 9 meg 12 g-ket húznak, ez azt jelenti, hogy a saját testsúlyuk 9-12-szerese nehezedik a testükre. A mi esetünkben ez csak négy és fél volt, és bizonyos irányokban. De ezek az erőhatások igen dinamikusak és elég érezhetőek.
Milyen más tapasztalások érték az űrben?
Nagyon büszkén gondolok arra, hogy mennyi mindent értünk el mi mint csapat. És amikor csapatra gondolok, és ezek tényleg erőhatások, interperszonális, személyek közti erőhatások, akkor arra gondolok, hogy milyen jó csapatot alkottunk mi négyen, akik fölmentünk a világűrbe, egy magyar, egy indiai, egy lengyel és az amerikai parancsnokunk, aki a legtapasztaltabbnak számít az ő országában mind a férfiak, mind a nők között. Peggy Whitsonról van szó, aki összesen 695 napot töltött az űrben a mi küldetésünkkel bezárólag. Szóval ez a csapat egy hatalmas erőt képvisel, egy éven keresztül együtt tréningeztünk és elképesztően jó barátságot, nagyon jó kapcsolatot kötöttünk egymással, mai napig kvázi minden nap beszélünk, és nagyon várom, hogy újra találkozhassak velük. De a csapatmunka megmutatkozik abban is, hogy a HUNOR program mit tett le az űrkutatás asztalára az elmúlt években. Az ötlet 7-8 éve született, míg a munka dandárja az elmúlt 3-4 évre tehető. Ez nem kívánja elhomályosítani a megelőző éveket, de amikor egyre többen és többen lettünk a programban, az nyilván az utolsó szakaszra tehető, és itt nem csak a HUNOR kollégáira gondolok, hanem a kutatókra is. Több százan dolgoztunk csak az országból azért, hogy ez a közös siker végül létre tudjon jönni. És aztán még nem is említettem a külföldi kollégáinkat a NASA-tól, a SpaceX-től a japán és európai kollégák, a számuk ezres nagyságrendekben mérhető, akik azon dolgoztak, hogy a mi küldetésünk létrejöjjön. Szerintem ez egy hatalmas erőt képvisel.
Ön szerint belátható időn belül lesz újabb magyar űrhajós?
Dolgozunk rajta. Űrhajós már van, hiszen Cserényi Gyula a kiképzett tartalékos űrhajósom. Ugyan még a világűrben nem járt, de ezen gőzerővel dolgozunk. Az első lépéseket sikerült megtenni. Nehézségek még bőven gördülhetnek elénk, de nagyon büszke vagyok arra, hogy ezen dolgozhatunk. Gyula teljes mértékben megérdemli, hogy ő menjen fel legközelebb, és én minden erőmmel azon leszek, hogy az ő küldetése is sikeres legyen. Bármilyen vezetői pozíciót is szánnak nekem ebben a kalandban, én arra vevő leszek és teljes mellszélességgel ott fogok állni.
Tervez könyvet írni az élményeiről, tapasztalatairól?
Ó, ezt a kérdést nagyon ritkán kapom meg, sőt lehet, hogy ez az első alkalom. Igen, tervezek könyvet írni, nagyon szeretek írni, volt korábban mindenféle blogom is, meg úgy gondolom, hogy az írás olyan kifejezési forma, ami az én esetemben működhet. Van, aki szívesebben fest, és úgy jelenít meg élményeket és történeteket, valaki szívesebben ír zenét. A zene közel áll hozzám, de mondjuk a festés egyáltalán nem. Viszont az alkotás folyamatát elképesztően élvezem. És ha ez írásban meg tud valósulni, akkor elképesztően boldog vagyok. Úgyhogy idővel majd tervezek, de azt is látom, hogy ez rendkívül nagy időbefektetést igényel. Viszont serényen naplózok, hogy összegyűjtsem az élményeimet, és majd egyszer, amikor van három szabad percem, akkor lehet, hogy legépelem majd az első sorokat. Ez még nem történt meg, de szerintem majd várható. Nem a közeljövőben, de a kicsit távoliban.