Szeptemberben ismét tüntetnek majd az ételfutárok, akik szerint lassan „éhezők viadalává” változtatja a munkájukat a rendszer, amiben dolgoznak – adta hírül a nepszava.hu.
A Futárok Ligája szervezet képviselője, Tóth Gergely szerint egyre rosszabbak a munkakörülményeik, legfőképpen anyagilag, hiszen becsléseik szerint a jövedelmük vásárlóereje az elmúlt 4 év során 40-50 százalékkal esett vissza. Szerintük olyan is van, akinél ez számszerű csökkenést jelent a katás adózás megszűnése miatt.
A képviselő szerint igaz a Foodora állítása, miszerint „az elmúlt három évben az átlagos címpénzek és ezzel párhuzamosan az óránként elérhető átlagos bevétel is folyamatosan nőtt a teljes futárállományra vetítve, évente átlagosan minimum 10 százalékkal”, eközben viszont a futárállomány is nőtt 4-ről 6 ezerre, így többen osztoznak ezen az összegen.
A Futárok Ligája által végzett számítás alapján ma egy futár átlagosan évente bruttó 9 millió forintos forgalmat bonyolít, amiből alig 3 millió marad a kezében a levonások után. A futárok azt is nehezményezik, hogy nem elég átlátható a rendszer, amiben a rendeléseket el kell vállalni: gyakran szállítás közben kapnak új címet, amikor szinte lehetetlen érdemben mérlegelni. A munkavállalók jobbnak érezték a korábbi rendszert, mert a mostani szerintük „az éhezők viadalát szüli”, amelyben valaki úgyis elvállalja az adott munkát akármilyen kis díjazásért.
A lap megkeresésre a Foodora megerősítette a korábbi, teljes állományra vonatkozó bértömegemeléssel kapcsolatos állítását, illetve kifejtették, hogy a céljuk egy fenntartható működés felépítése, amely mind partnereiknek (futároknak és éttermeknek/üzleteknek), mind a felhasználóknak előnyére válik.
A futártüntetés szeptember 18-án lesz.