Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Kiderült, honnan irányítják a Budapestet védő légvédelmi rakétákat

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2025. augusztus 11. 17:49
Megerősítik Budapest légvédelmét, a fővároshoz települ a győri rakétaezred egyik NASAMS-alegysége. A részleteket Kajári Ferenc, a vezérkari főnök helyettese mondta el az InfoRádióban.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik prioritása volt, hogy megerősítsük az ország légtérvédelmét, ezért szereztük be a NASAMS légvédelmi rakétaeszközöket” – mondta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az InfoRádióban. Az elmúlt év folyamán ezeket le is szállították, és az állomány elsajátította a használatukat, így a rendszer elérte a teljes műveleti képességét.

A szomszédunkban három év óta folyik a háború, ezért a vezérkar úgy gondolta, hogy célszerű alkalmazni a beérkezett eszközöket. „Ezért javasoltuk, hogy a légtérvédelem hatékonyságának növelése érdekében telepítsük Budapest körzetébe a beérkezett légvédelmi rakétaeszközök egy részét. A telepítés meg is kezdődött Isaszeg és Pécel térségében a hétvégén. Ez a légvédelmi rakétatűz-alegység teljessé teszi az ország légvédelmét” – mondta az altábornagy, hozzátéve: az elmúlt évben már megerősítettük a légtérfelderítő képességünket, amikor az ország keleti felébe telepítettük a szintén a haderőfejlesztési program keretében beszerzett 3D-s légtérfelderítő radart.

A magyar légvédelmi rendszer részei a készenlétben lévő vadászgépek, vagyis a kecskeméti bázison települő Gripenek, illetve bevezettek egy helikopteres légvédelmi készültséget is. Ennek is az a feladata, hogy ha kis magasságban azonosítatlan légi eszköz repülne be az ország légterébe, akkor ezekkel a helikopterekkel növelni tudjuk a felderítő képességet, illetve szükség esetén fel is tudunk lépni az ilyen eszközök ellen.

„A légvédelmi rakétaüteg telepítésesével egy újabb lábát építettük ki a légvédelmi képességnek.

Ha szükség van rá, ezekkel a légvédelmi rakétákkal meg tudjuk semmisíteni a légi célokat.

A NASAMS egy fejlett föld-levegő légvédelmi rakétarendszer, saját felderítő rendszerrel, tűzvezető rendszerrel rendelkezik, illetve vannak tűz alegységei, amelyek indítani tudják a légvédelmi rakétákat” – mondta az altábornagy. Ezeket az eszközöket telepítették a két katonai objektumba.

„Az elmúlt hónapokban előkészítettük a területet, a két objektum elérte a kezdeti műveleti képességet, kitelepülnek az eszközök a két területre, és megkezdik a készenléti szolgálatukat.

Az eszközök nem csak az ország légvédelmét erősítik, hanem a NATO egységes lég- és rakétavédelmi rendszerébe is bekapcsolódnak.

A Veszprémi Műveleti Vezetési és Irányítási Központon keresztül fogjuk irányítani ezeket a tüzelőegységeket” – mondta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megerősítik Budapest légvédelmét Kajári Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást