Egy olvasójától kapta a BpiAutósok.hu azt a megdöbbentő felvételt, ami – a portál véleménye szerint – minden eddig közölt videójuknál súlyosabb konfliktust örökít meg.
A nézeteltérés egy közúti nézeteltérés nyomán fajulhatott el, majd a dolgok pár percen belül teljesen kicsúsztak az irányítás alól. A helyszín az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utcai lehajtó, a XIII. kerületben.
A videón az látható, amint két autós – vélhetően egy vitás forgalmi szituációt követően – a járműveik mellett szóváltásba, majd dulakodásba keverednek. Az egyik férfi láthatóan próbál dokumentálni valamit, fotózza a mögötte álló autó elejét, ezután elszabadulnak az indulatok.
A jelenet végén feltűnik egy újabb szereplő egy BMW i3-assal, eközben pedig egy megdöbbentő pillanat következik: az egyik férfi – a korábbi konfliktusban érintett sofőr – már a másik autó motorháztetején fekszik, a jármű pedig így indul el és hajt el a helyszínről.
Az nem derül ki a felvételből, hogy később hol és hogyan álltak meg.
A videó itt tekinthető meg (Figyelem, erőszakos képsorok!):