A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 első félévében 5129 új lakás épült, 15 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek száma ugyanebben az időszakban 12 830 volt, ami 43 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az InfoRádióban úgy értékelt, hogy továbbra is zuhanórepülésben van itthon a lakásépítések száma, az új állami programok viszont változtathatnak ezen a helyzeten. Regős Gábor emlékeztetett: bár a negyedik negyedév szokott erősebb lenni, várhatóan idén nem fog annyi lakás épülni, mint tavaly, amikor 13 ezer fölötti volt ez a szám.
A szakember szerint nagyjából évi 30 ezer új lakás lenne az ideális, de persze nem mindegy, hogy milyen minőségűek, milyen adottságúak épülnek, illetve hogy milyen arányban tudnak megújulni a meglévő lakások.
Több oka is van annak, hogy nem talál magára a lakáspiac. Ezek között említette a gazdaságban tapasztalható általános bizonytalanságot, illetve azt, hogy a munkaerőpiac nem annyira feszes, és hogy nem mernek most belevágni egy-egy nagyobb projektbe a háztartások. A konjunktúraérzet sem túl jó. A hitel is viszonylag drága, nagyjából 7 százalék az átlagos lakáshitelkamat. Mindemellett nagyon megdrágultak a lakások, az árakat nagyon sokan nem tudják még hitellel sem kifizetni – vagy nem is akarják, mert úgy gondolják, hogy nem éri meg, vagy esetleg kivárnak.
"Az új lakásprogramok – a tőkeprogram és az Otthon Start program – segíthetnek. Az utóbbi inkább a keresleti oldalra, az előbbi inkább a kínálati oldalra hat. A kínálati oldal kapcsán az is pozitívum, hogy a lakásépítési engedélyek száma erőteljesen növekszik, a negyedévben 61,4 százalékos emelkedés történt, 2179 építési engedélyt adtak ki, nagyjából háromszor annyit, mint ahány lakás épült. Az élénkülés leginkább Budapesten érezhető" – mondta a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. Úgy látja, hogy kínálat talán lesz, ha ezek a lakások megépülnek, ami feltétele is annak, hogy az Otthon Start programnak "legyen értelme", vagyis hogy ne csak a kereslet nőjön és ne emelkedjenek emiatt az árak.