Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Nagy Márton feltárta a gyengébb gazdasági teljesítmény okait, és új támogatási formákat ígért

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2025. július 29. 19:15
Tovább rontotta növekedési várakozását a kormány, már csak egyszázalékos GDP-bővülést vár 2025-re. Nagy Márton keddi tájékoztatóján azt is elmondta, új adócsökkentési megoldásokon dolgozik a kormány, de a kkv-k és az állami alkalmazottak százezrei is új programokra készülhetnek.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter idén március 31-én beszélt először arról, hogy a kormány lefelé módosította a 2025-ös növekedési várakozásokat. „Az infláció tekintetében 4,5 százalékos értéket jelzünk előre átlagosan, a GDP-előrejelzésünket 3,4 százalékról 2,5 százalékra módosítottuk” – mondta akkor.

A tárcavezető most újabb számokat közölt:

„Előrejelzésként az idei évre egy százalékot mondunk, jövőre pedig 3,1-et.”

Az okokról elmondta, hogy úk makropályát kellett tervezni, úgy számolnak, hogy a második negyedév már növekedést hoz, de éves alapon így is csaknem stagnál majd a magyar gazdaság. A miniszter kifejtette, hogy a várakozásokat részben azért kellett csökkenteni, mert az ipar a vártnál gyengébb teljesítményt nyújt, részben pedig azért, mert az aszály miatt mérsékeltebb lesz a mezőgazdaság eredménye is, csak ez 0,4 százalékot visz el a GDP-ből. Nagy Márton hozzátette, ha nem lenne fogyasztás, a GDP már rég negatív tartományban lenne, mert a beruházások és az export is lefelé húzza a GDP-t. „ Fontos, hogy a felszín fölött tartjuk a GDP-t” – jegyezte meg.

Arra számítanak az év hátralévő részében, hogy az ipar, az építőipar, a jármű- és az akkumulátorgyártás is hozhat a korábbinál kedvezőbb számokat. Ebben segítség lehet a kiszámíthatóságot hozó, ám Európának alapvetően kedvezőtlen vámmegállapodás is az Egyesült Államokkal.

Nagy Márton közölte: az év közben 3,7-ről 4,1 százalékra emelt hiánycél már tartható lesz.

A miniszter beszélt az infláció várható alakulásáról is. Úgy kalkulálnak, hogy a júniusi szám 4,6 százalékról júliusra 4 százalékra esik le az infláció, benne az élelmiszer-infláció is. Júniusban az élelmiszer-infláció az idényzöldségek és gyümölcsök árának emelkedése miatt nőtt. Hogy kivezetik-e az augusztus végével lejáró árrésstopokat, még nem dőlt el, a kormányülés napirendjén eddig nem szerepelt a téma. Az éves inflációnál 4,7 százalékkal számol a kormány, jövőre pedig 3,7 százalékkal.

Túl az Otthon Starton

Az Otthon Starton kívül még több otthonteremtési támogatási konstrukció indítását tervezi a kormány ősszel. Az egyik célcsoport az állami alkalmazottak 437 ezer fős köre, amelynek külön lakhatási programot kínálnak majd, de a kis- és közepes vállalkozásokat is új eszközökkel terveznek segíteni, illetve korábbiakat megújítani. „Jelenleg a Demján Sándor 1+1 program a végéhez ér, elköltöttünk csaknem 110 milliárd forintot, ezt a következő egy hónapban folyósítjuk is, de úgy gondoljuk, hogy megérett a program a 2.0-ra” – mondta Nagy Márton.

A miniszter jelezte, felül fogják vizsgálni a Széchenyi-kártya programot, áttekintik, hogy tudnak-e további kamatelőnyt adni a kkv-knak.

Nagy Márton elmondta,

a kabinet új adócsökkentési megoldásokon is dolgozik,

részletek szeptemberben érkezhetnek, de tisztázta, nem egy, a korábbi szja-visszatérítéshez hasonló megoldásban gondolkodnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Márton: szeptembertől új állami programok indulnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A kormány rontotta növekedési várakozását 2025-re
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást