Nyitókép: BrianAJackson/Getty Images

Alkotmánybírósághoz fordulnak a háziorvosok, a Kamara is mellettük áll

Infostart
2025. július 18. 13:33
A Magyar Orvosi Kamara egy július 16-án megjelent miniszteri rendelet kapcsán adott ki közleményt, amely az alapellátási ügyeletre, illetőleg az orvosok ügyeleti kötelezettségére vonatkozik. A szervezet szerint több ponton is sérti a rendelkezés a háziorvosok jogait.

A július 16-án kiadott Magyar Közlönyben megjelent és ezzel hatályba lépett az a miniszteri rendelet, amely módosította az alapellátási ügyelet szabályait. Az új szabályozás értelmében a háziorvosok és házi gyermekorvosok szerződés nélkül is kötelesek részt venni az ügyeleti ellátásban. A módosítással szemben több ízben is kifogást emelt a Magyar Orvosi Kamara, többek között Sulyok Tamás köztársasági elnököt is arra kérve, ne jegyezze ellen azt – írja Facebook-on közzétett közleményében a MOK.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletbe olyan módosítások is bekerültek, amelyeket előzőleg nem egyeztettek a MOK-kal. A kamara felhívja a figyelmet, hogy az új szabályozás tovább gyorsítja a praxisok kiüresedését, mivel a háziorvosok alapjogait több ponton is sérti.

Mint a kamara korábban már jelezte, a szervezet támogatást nyújt a háziorvos kollégáknak azzal, hogy jogi segítséget biztosít alkotmányjogi panasz benyújtásához – írja a szervezet.

A MOK támogatásával 22 háziorvos beadványozó 2025. július 15-én közvetlen alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a vonatkozó törvény és rendelet háziorvosi ügyelettel kapcsolatos módosítása miatt. Indítványukban arra hivatkoznak, hogy a módosítás a háziorvosok, házi gyermekorvosok esetében sérti a vállalkozáshoz, a foglalkozás gyakorlásához, a tulajdonhoz, valamint a családi- és magánélethez, illetve a pihenéshez való jogot. A beadványban kiemelik azt is, hogy a szabálymódosítás miatt a betegek egészséghez való joga is súlyosan sérül. Az ügyben - hasonló alapjogi sérelmek okán - további háziorvos kollégák is tervezik, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak – áll a közleményben.