Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor

Jakab Roland: a négy kutatóközpont átadása után is egységes marad a HUN-REN

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2025. június 23. 18:45
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat irányítótestülete pénteken megszavazta, hogy négy kutatóközpont az ELTE-hez kerül, ezután a testület három tagja lemondott, de Jakab Roland, a kutatási hálózat vezérigazgatója szerint fontos garanciákkal engedték át az intézményeket, és a hálózat egysége változatlan marad.

Pénteken a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat irányítótestületének döntése értelmében négy kutatóközpont, a Bölcsészettudományi, a Nyelvtudományi, a Társadalomtudományi, valamint a Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont egységes szerkezetben, teljes intézeti struktúrával és munkatársi állománnyal átkerül az ELTE szervezetébe – mondta az InfoRádióban Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója.

„A HUN-REN irányító testülete nehéz, de stratégiai jelentőségű döntést hozott: a tagok 6:2 arányban szavazták meg, hogy négy humántudományi kutatóközpont átkerüljön az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezetébe. A HUN-REN 14 kutatóközponttal, a hálózat által támogatott kutatócsoportok irodáival és a HUN-REN központjával megbonthatatlan egységben, megerősítve és fókuszáltan működik tovább” – foglalta össze a vezérigazgató.

Jakab Roland elmondta: a kutatási hálózat irányítótestületének ülésén Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke leszögezte, hogy a döntés nem indíthat meg egy olyan folyamatot, melynek során az egyetemek „vérszemet kapnak”, és bejelentkeznek egyes természettudományos központok és intézetek átvételére. Megerősítette, hogy ez nem következhet be, a természettudományos központok egysége, ahogyan ezt a bölcsészet- és társadalomtudományok központok esetén az ELTE is garantálja, megbonthatatlan.

A vezérigazgató kitért a testület döntésének személy következményeire is. Mint elmondta, a HUN-REN irányításán belül minden döntést szakmai viták, érvelések előznek meg, és nehéz döntések esetén természetes, hogy vannak reakciók.

„A mostani lépést követően három irányítótestületi tag lemondott a tagságáról, az ő döntésüket tiszteletben tartjuk és köszönjük az eddigi munkájukat”

– mondta Jakab Roland, és hozzátette, az ELTE ügyében hozott döntés 6:2-es szavazati aránya nem megosztottságot, hanem felelős döntéshozatalt tükröz.

A kutatási hálózat vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a HUN-REN vezetése 7+1 garancia teljesüléséhez kötötte a humán kutatóközpontok átadását az ELTE részére:

  • a kutatóközpontok mindegyike külön-külön,
  • közvetlen rektori irányítás alá tartozó jogi személyiséggel,
  • elkülönült költségvetési kerettel,
  • gazdasági szervezettel rendelkező szervezeti egységként,
  • teljes intézetükkel,
  • szervezeti egységükkel,
  • kutatócsoportjukkal és teljes munkavállalói állományukkal olvadnak be az ELTE szervezetébe.

Szervezeti önállóságukat, közfeladataikat megőrizve, a jelenlegi központok általános jogutódaként teszik mindezt, az ELTE nevét viselve – tette hozzá a kutatási hálózat vezérigazgatója.

Az Index írt arról, hogy az ELTE vezetése levélben fordult a HUN-REN magyar kutatási hálózathoz és jelezte, hogy magasabb stratégiai szintre kívánja emelni a kutatási és innovációs együttműködést, és kezdeményezte, hogy a jövőben négy kutatóközpont az ELTE részeként működjön tovább.

Eközben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének dolgozói fórumán csütörtökön úgy döntöttek, hogy a kutatóközpontok ELTE-hez kerülése miatt pénteken demonstrációt tartanak a HUN-REN Alkotmány utcai székháza előtt. A pénteki tüntetésen átadták tiltakozó petíciójukat, amelyet a kutatási hálózat vezetésének és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek címeztek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
A HUN-REN Kutatási Hálózat döntése és a lemondások - Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást