Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Óbuda: A polgármester előzetesben, a testület megalakult

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. október 7. 13:29
Kiss László Óbuda-Békásmegyer megválasztott, de letartóztatásban lévő polgármestere távollétében alakult meg a III. kerület képviselő-testülete. A polgármester távollétében letette hivatali esküjét. Az ellenzék továbbra is a testület feloszlatását, a polgármester lemondását és új választás kiírását követeli.

„Én Dr. Kiss László, a Magyar Köztársaság Alkotmányára esküszöm, hogy polgármesterként kizárólag Óbuda, Békásmegyer, Budapest III. kerület érdeke vezérel. Jelenlegi politikai bebörtönzöttként követelem valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását” – idézte Újfalvi István, a III. kerületi képviselő-testület korelnöke a letartóztatásban lévő megválasztott polgármester levelét az alakulóülésen.

Kiss László az eskü okmányait távollétében írta alá, és tájékoztatása szerint annak szövegét ügyvédje jelenlétében el is mondta. Miután Kiss László polgármester akadályoztatva volt az ügyészség által abban, hogy részt vegyen a hétfői testületi ülésen, az ő távollétében kellett megtartani az ülést.

A III. kerület szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) és a szabályrendszere lehetőséget ad arra, hogy a polgármester távollétében testületi ülést tartsanak – erről már Béres András, a III. kerület megválasztott alpolgármestere beszélt az InfoRádióban. Mint mondta, a jelenlegi helyzetet illetően a kormányhivataltól is állásfoglalást kértek, amely megerősítette, hogy teljesen rendben van, ha a korelnök vezeti vezeti le a testületi ülést, így végül is szabályszerűen és a terv szerint tudták az ülést végigvinni: az önkormányzat megalakult, az alpolgármestereket – Béres Andrást, Őri Lászlót, Zábó Attilát és Burján Ferencet – kinevezték, a bizottságokat megalakították, „tehát semmi akadálya nincs annak, hogy elinduljon normális kerékvágásban a munka a III. kerületben”.

Óbudán eddig is nagyon szigorú helyettesítési rend volt – tette hozzá Béres András, emlékeztetve: bizonyos területek különböző alpolgármesterekhez vannak delegálva, belőlük szám szerint négy van, illetve van egy sorrend, hogy ha nincs jelen a polgármester, akkor az általános ügyekben ki az, aki első, második, harmadik, vagy negyedik helyen helyettesíti.

A kerületi Fidesz–KDNP frakciója nem vett részt az alpolgármesterek megválasztásában. Puskás Péter frakcióvezető megfogalmazása szerint politikai performanszra használták fel a képviselő-testület alakuló ülését, miután fogolyként hivatkozott magára Kiss László, amit teljesen nonszensznek tart. Az InfoRádiónak nyilatkozva megerősítette: a jogászok találtak egy megoldást, hogy a polgármester jelenléte nélkül is meg lehessen alakulni, amit a kormányhivatal is megerősített, így a korelnök vezette le az alakuló ülést, és a polgármester pedig a büntetés-végrehajtási intézetben írta alá a tárgyalt előterjesztéseket, illetve a képviselő-testület meghívóját.

A kormánypárti oldal ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha feloszlatná magát a képviselő-testület és lemondana a polgármester is, és egy új választást írnának ki a III. kerületben.

„De ez nem jogi kérdés, hanem mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy ilyen körülmények között ezt tovább akarja-e csinálni.

Látszik, hogy a baloldali képviselők ez minden további nélkül folytatni szeretnék” – fogalmazott Puskás Péter, aki mindezektől függetlenül konstruktív ellenzéki hozzáállást ígért.

Kiss László polgármestert egyebek mellett vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsítják. A polgármester augusztus közepe óta letartóztatásban van, de tagadja, hogy bármit elkövetett volna. Előző alpolgármestere, Czeglédy Gergő is letartóztatásban van, 100 millió kenőpénz átvételének gyanúja miatt, ő is tagadja a vádakat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A polgármester távollétében alakult meg az óbudai képviselő-testület
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást