Nyitókép: YouTube/Orbán Viktor

Létkérdésnek nevezte az egységes piacot és a piacképes termékek magyarországi előállítását a kormányfő - a nap hírei

Infostart
2024. szeptember 30. 22:30
Kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni a pénznem-váltásos ügyleteknél. A Hamász libanoni vezetője is meghalt az izraeli támadásokban.

Stabilnak nevezte az ország pénzügyi helyzetét napirend előtti felszólalásában a kormányfő. Orbán Viktor közölte, már a jövő évi költségvetési tervezetben benne lesznek a gazdasági semlegességet célzó akcióterv első intézkedései. Azt hangsúlyozta, hogy egymásra épülő iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi csomagokat nyújtanak be, ebben benne lesz a többi között a 13. havi nyugdíj állandósítása, a családi adókedvezmény megduplázása, a tőkejutattási programok a kis és közepes vállalkozások számára, és a munkáshitel bevezetése is. A kormányfő úgy vélte, gazdasági semlegesség nélkül akkor maradhat fenn a nemzetgazdaság, és az állam, ha sikerül piacképes termékeket előállítani.

Kifogásolták és hiányosnak tartották a miniszterelnök beszédét a parlamenti ellenzéki pártok. A jobbikos Lukács László György szerint Orbán Viktor terve nem tartalmazta azt, hogy az emberek hogyan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Az MSZP-s Komjáthi Imre úgy vélte: a szakmunkáshitelt össze kellene kötni egy új bérlakás-programmal. Az LMP-s Ungár Péter kiemelte, hogy az ország alapvető orientációja emiatt nem változhat meg a gazdasági semlegességgel. Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője úgy vélte: Magyarország az egész világgal szemben áll. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pedig hazaárulásról beszélt, amíg meg nem vonták tőle a szót.

94,5 tonnáról 110 tonnára emelte az aranytartalékot a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank szerint az aranytartalék növelését támogatta, hogy tovább erősödtek azok a folyamatok, amelyek az utóbbi években az arany szerepének felértékelődéséhez vezettek.

A tervek szerint november közepén kezdi el tárgyalni a jövő évi költségvetés tervezetét a parlament és azt előreláthatóan december közepén hagyják jóvá – közölte az Országgyűlés elnöke. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, reményei szerint még karácsony előtt elfogadják az új büdzsét.

Október 1-jétől kiegészítő, 0,45 százalékos tranzakciós illetéket is kell fizetni a pénznem-váltásos ügyletek után – írja a Bank360.hu. A Jobbik sürgeti, hogy a pénzintézeti alapműveletek az átlagbér mértékéig legyenek ingyenesek.

Átfogó stratégiai együttműködési program indul a Kongói Demokratikus Köztársasággal – jelentette be Orbán Viktor kormányfő, miután Budapesten tárgyalt az afrikai ország elnökével. A miniszterelnök a magyar-kongói együttműködés gazdasági zászlóshajójaként emelte ki azt a 600 millió dolláros, magyar vezetésű és részben magyar finanszírozású út- és hídépítési beruházást, amely Kongót köti majd össze Zambiával.

Csaknem 42 milliárd forintból fejleszti hálózatát az OPUS TITÁSZ 2026-ig a tiszántúli vármegyékben - jelentette be a cég vezérigazgató-helyettese. A beruházási költség felét, mintegy 21 milliárd forintot a Széchenyi Terv Plusz programból, a magyar kormány és az Európai Unió biztosítja.

Holnaptól Kiss Ambrus eddigi általános főpolgármester-helyettes a főpolgármesteri hivatal főigazgatójaként dolgozik tovább, miután nem jött létre megállapodás a főpolgármester-helyettes személyéről a pénteki alakuló ülés előtt. A főpolgármester az InfoRádiónak azt hangsúlyozta: semmi nem változik, a hatáskör ugyanaz marad.

Újra megjelent a madárinfluenza vírusa a vadon élő madarakban - közölte a Nébih. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott nyári ludakból a H5N1 altípust mutatta ki.

Az új ukrán külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter Budapesten. A magyar külügyi tárcavezető közölte, arra kérte Andrij Szibihát, hogy Kijev tartózkodjon az olyan, egyoldalú lépésektől, amelyek veszélybe sodorják Magyarország energiaellátását. Emellett Magyarország elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását.

A Hamász libanoni vezetője is meghalt a Bejrút központjára mért izraeli légicsapásokban. Ezt a palesztin szervezet is megerősítette. Az izraeli haderő most először vette célba Libanon fővárosát. Eközben Irán közölte, nem vezényel harcosokat Libanonba vagy a Gázai övezetbe. Németország pedig megkezdi nagyjából 1.800 regisztrált állampolgárának kimenekítését Libanonból.

Hamarosan kezdődik a Hezbollah elleni háború következő szakasza – közölte az izraeli védelmi miniszter. Joáv Galant szerint a libanoni síita szervezet elleni, várhatóan szárazföldi offenzíva lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.

Folyamatosan emelkedik a majomhimlős esetek száma Afrikában, már a nyugat-afrikai Guineából is jelentettek egy halálesetet. Az Egészségügyi Világszervezet azt közölte: a legsúlyosabban érintett ország továbbra is a Kongói Demokratikus Köztársaság, ott regisztrálták a 6.600 eset 85 százalékát.

Csaknem 100 ezer elektromos autóját hívja vissza a Magyarországon is gyárépítésre készülő kínai BYD – írja a CNN. Az eddigi információk szerint a 2022 novembere és 2023 decembere között gyártott Dolphin és a Yuan Plus típusú kocsijaik kormányvezérlő egységével van olyan gond, ami tűzveszélyes.

Sztrájk bénítja meg kedden Belgium két fő repülőterét. A repülőtereket üzemeltető társaságok azt közölték, hogy a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik.

Csaknem kétszeresére gyorsult az óceánok felmelegedésének üteme 2005 óta - derül ki az Európai Unió éghajlatváltozási jelentéséből. Ennek következtében gyakoribbá válnak a pusztító viharok, amelyek súlyos árvizeket idéznek elő a szárazföldön. 2023-ban a tengerfelszín 22 százalékán fordult elő legalább egyszer szélsőséges hőhullám.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2024. szeptember 30.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást