Nyitókép: InfoRádió

Zárják a 2-es utat, Sződliget polgármestere a katasztrófaturistáknak is üzent

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 18. 16:12
A Pest vármegyei nagyközségnél szombatra várják a Duna tetőzését, a nagymarosi vízmérce alapján 698 centiméteren. Juhász Béla polgármester az InfoRádióban elmondta: a külterületen található szociális otthonnál ötven katona erősíti meg a nyúlgátat. Ha adott esetben ki kellene üríteni az épületet, akkor a lakókat az általános iskola tornatermében helyezik el.

Sződligetet egy állami és egy önkormányzati gát is védi, de ez nem jelenti azt, hogy a csaknem ötezres nagyközség lakosságának és a segítségükre siető szakembereknek, illetve önkénteseknek nem kellett intenzíven dolgozniuk az elmúlt napokban a Duna áradása miatt. A település polgármestere azt mondta az InfoRádióban, hogy szerdára teljes mértékben felkészültek az árhullám fogadására. A 2013-ban európai uniós pályázati forrásból létesített önkormányzati földgátat most acélgerendákkal egészítik ki. Juhász Béla tájékoztatása szerint ez a védmű most vizsgázik először éles helyzetben.

Az acélgerendákra a 2-es út kulisszáinak eltorlaszolása miatt van szükség. Sződliget külterületén a Viktor Speciális Otthon mintegy száz értelmi fogyatékkal élő lakóját kell megvédeni homokzsákokkal az áradó Dunától, illetve a folyó által visszaduzzasztott patakok elöntésétől. A helyi önkormányzat szerda délután hoz döntést arról, hogy kitelepítik-e az otthon lakóit. Juhász Béla elmondta: szeretnék ezt elkerülni, mert a gondozottakat rendkívül felzaklatná.

A szociális létesítménynél ötven katona erősíti meg az elmúlt két napban odaemelt nyúlgátat.

Ha mégis ki kell üríteni az épületet, akkor a lakókat a sződligeti általános iskola tornatermében helyezik el.

Juhász Béla hozzátette: a 2-es út Sződliget és Göd közötti szakaszán csütörtök reggel 8 órától félpályás, majd várhatóan déltől teljes útzárat rendelnek el.

Az autópálya kijelölt terelőútját matrica nélkül is lehet majd használni, de csak az érintett szakaszt, nem az egész autópályát. A településvezető figyelmeztetett, hogy nagy forgalom várható a következő napokban, mert a Volán autóbuszai is arra járnak majd. A polgármester azt kéri, hogy

senki se utazzon most a Dunakanyarba, akinek nincs ott dolga, és külön kérte, hogy ne akadályozzák katasztrófaturisták az árvízi védekezést, illetve a közlekedést.

Juhász Béla szerint a viszonylag fiatal, 75 éves Sződligeten is élnek olyanok, akik 2002 óta több árvizet átéltek. Ők nem aggódnak, de a Budapestről a közelmúltban kiköltözők számára új, rendkívüli élmény lesz hatalmas víztömeget látni a házaikat védő gátak mögött. A településvezető szerint a helyi összefogás példaértékű, 50 kilométerről is érkeztek önkéntesek Sződligetre, ahol a Duna tetőzését szombatra várják, 55 centiméterrel a 2013-as szint alatt, a nagymarosi vízmérce alapján 698 centiméteren.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Veszélyben a sződligeti szociális otthon lakói, a polgármester a katasztrófaturistáknak is üzent
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást