Nyitókép: Dr_Microbe / Getty Images

Belehúzott a veszélyes fertőzés Magyarországon

Infostart
2024. július 29. 18:55
Gyorsulva terjed a szamárköhögés, már minden vármegyében van regisztrált beteg.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) heti járványügyi jelentése szerint július 15. és 21. között 32 pertussis megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásba. A szamárköhögés gyanú bejelentések a fővárosból, és 12 vármegyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Veszprém) - tette hozzá az NNGYK. Vagyis július közepére minden megyében hivatalosan is megjelent a fertőzés - írja a Portfolio.

A portál emlékeztet arra, hogy az NNGYK továbbra is hangsúlyozza, hogy nincs járvány hazánkban, az esetek szórványosan fordulnak elő. Legutóbb Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi főosztályának osztályvezetője az RTL reggeli műsorában is erről beszélt. Azt is kifejtette, hogy bizonyos embereknek érdemes felvenni az emlékeztető oltást: a várandósoknak, valamint akik kisgyermek környezetében vannak. Szükség van erre a jelen helyzetben a családi nyájimmunitás kialakítása érdekében - jelezte.

Múlt héten két csecsemő halt meg a fertőzés miatt, Galgóczi Ágnes főosztályvezető ismertetése szerint ők családi környezetben fertőződtek meg, majd kórházba kerültek, de súlyos tünetek jelentkeztek náluk, ezért elhunytak a betegség következtében.

A portál szerint múlt héten - a járványhelyzet kihirdetésének elmaradása ellenére - az NNGYK tulajdonképpen járványügyi intézkedéseket hozott. A hatóság hangsúlyozottan kéri, hogy a szülést követő első 6-8 hétben ne menjenek vendégségbe az újszülöttel, kerüljék a zsúfolt helyeket, korlátozzák az újszülöttet látogatók fogadását. Az újszülött immunrendszere még részben védtelen a környezeti hatásokkal és fertőzésekkel szemben.

A várandós kismamáknak javasolt az emlékeztető oltás, mert az az újszülöttet is védi.

Az NNGYK felhívja a lakosság figyelmét, hogy a csecsemővel egy háztartásban élő családtagok és a csecsemő gondozásában résztvevők számára is javasolt a védőoltás.

Jelenleg a szamárköhögés elleni újraoltáshoz szükséges oltóanyag országos lefedettséggel hozzáférhető a patikák számára, és a vakcina elérhetőségét a hatóság folyamatosan monitorozza.

Magyarországon a szamárköhögés elleni átoltottság 98 százalékos ami kimagasló, ám mostanra nem mond sokat az ország védekezőképességéről, mivel a védőoltás hatásossága 5-6 év után elkopik, így a felnőttek is megfertőzödhetnek, igaz náluk nem olyan súlyosak a tünetek és a betegség lefolyása. Viszont ha a családban van kis csecsemő, akkor érdemes a felnőtteknek is felvenni az ismétlő oltást, hogy ezzel tudják megvédeni a kisbabákat.