Nyitókép: Fotokot197/Getty Images

Wizz Air: még néhány órát ki kell bírni

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2024. július 19. 15:20
A többi légitársasághoz hasonlóan a Wizz Airt is érinti az a globális informatikai hiba, ami világszerte kulcsfontosságú szolgáltatások álltak le. Az utasok ezért online nem tudnak becsekkolni, ahogy jegyet se tudnak venni – mondta az InfoRádiónak a Wizz Air kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője. Radó András hozzátette: a jelenlegi információk alapján néhány órán belül visszaállhat a rendes működés.

A Wizz Air – a világ számos más légitársaságához hasonlóan Indiától Európán át egészen az Egyesült Államokig – egy technikai hibával néz szembe, ami egy külső partnernél történt. Emiatt se becsekkolni nem tudnak az utasok, se új foglalást nem tudnak kezdeményezni, illetve a meglévő foglalásaikon sem tudnak módosítani. Radó András, a légitársaság kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője az InfoRádióban elmondta, kollégáik már kapcsolatban vannak ezzel a céggel, ahol megkezdték a hiba elhárítását.

Mindez az utasoknak az előbb felsoroltakon kívül még azt jelenti, hogy nem elérhető az online check-in, ezért a repülőtereken kell becsekkolniuk, ami megnövekedett sorokat, hosszabb várakozást okoz. Ezért minden utast arra kértek, kérnek, hogy legalább három órával az indulás előtt jelenjen meg a repülőtéren és számoljon a várakozással.

A poggyászfeladással kapcsolatban a vezető nem számolt be problémáról, csak azt említette, hogy itt is minden lassabban megy, hiszen mindent manuálisan kell csinálni. De a gépbe való beszállításnál sem működik a jegyen lévő QR-kódos beszállítás, hanem ameddig a hiba fennáll, addig ott is „papír alapon” ellenőrzik a jegyeket és az utasokat.

„Remélem, hogy ez a mai nap végére már meg is oldódhat”

– fogalmazott Radó András. Ha ez mégsem történne meg, marad a manuális ügymenet. Hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy ne kelljen járatokat törölniük, de ha hosszú ideig fennmarad a jelenlegi helyzet, akkor ez elkerülhetetlen lesz.

„A Wizz Air célja az, hogy minden utast, még ha némi késés árán is, de eljuttasson a célállomására, hiszen tudjuk, hogy milyen fontos időszak a nyár közepe, nagyon sokan most utaznak nyaralni Magyarországról, ráadásul Forma–1-es hétvége van, úgyhogy azt is próbáljuk biztosítani, hogy minél több turista megérkezhessen Magyarországra erre a hétvégére. De úgy látom, hogy hamarosan megoldódik ez a probléma, és a kollégáimtól érkezett hírek azt mutatják, hogy akár pár órán belül visszaállhat a rendes működés” – bizakodott Radó András.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Repülőtéri káosz - Wizz Air
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást