Vitézy Dávid: kezdeményezzük az újraszámlálást, bizonyító erejű okirataink vannak

Infostart
2024. június 12. 14:46
Rendszerszintű problémák történtek, álláspontjuk szerint tévesen nyilvánítottak érvénytelenné sok szavazatot.

Vitézy Dávid sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elmúlt napokban a jogi stábjukhoz a 23 kerületből 20-ból érkezett bizonyító erejű okirat arról, hogy legalább 202 szavazókörben tévesen érvénytelenné nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat, vagyis amelyeknél Szentkirályi Alexandra neve mellett egy érvényes jelölt neve mellé is tettek X-et.

Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület jelöltje bemutatta a Nemzeti Választási Iroda vonatkozó állásfoglalását, amely szerinte félreérthető. Állítása szerint ezt érzékelte a Fővárosi Választási Iroda is, amely a szavazás lezárulta után, az utolsó pillanatban, 19.02-kor egy másik állásfoglalással pontosított.

Forrás: Facebook/Vitézy Dávid
Forrás: Facebook/Vitézy Dávid
Forrás: Facebook/Vitézy Dávid

Szerinte ez a két körülmény, valamint az az előre nem látható helyzet, hogy a fővárosi kerületekben eltérő módon húzták ki a visszalépő jelölt nevét (nem egyformán jól láthatóan), bizonytalan helyzetet okozott, amely lehetőséget adott egyes szavazólapok téves értelmezésére.

Tudomásuk van például olyan esetről is, hogy a delegáltak szavazást tartottak a "két ikszes" szavazólapok érvényességéről, és volt, ahol az érvénytelenség mellett döntöttek, helytelenül. Elmondása szerint sokan névvel, címmel, aláírt, jogi kötőerejű nyilatkozatban vállalták stábja felé, hogy a "két ikszes" szavazólapokat érvénytelennek nyilvánították.

„Alapos gyanú van arra, hogy Budapest-szerte, rendszerszinten tévesen történt az érvénytelen szavazatok számlálása, és ezért nagy számban lehetnek olyan olyan érvényes szavazatok, amelyeket érvénytelennek számoltak el” – mondta. Hogy milyen nagy számban, azt nem tudni, ahogy azok megoszlása sem ismert, hiszen a szavazóurnák le vannak zárva.

„Az újraszámlálás, mivel rendszerszintű problémáról van szó, teljes Budapesten az érvénytelen szavazatok körében elkerülhetetlen,

ma ezt kezdeményezem a Fővárosi Választási Bizottságon keresztül a Nemzeti Választási Bizottságnál. Sem Karácsony Gergely, sem én nem nyugodhatunk abba bele, hogy ez a helyzet bizonytalan maradjon. Mindketten tartozunk annak a fejenként több mint 371 ezer embernek, aki ránk szavazott, azzal, hogy egy bizonytalan helyzetet nem tartunk fent és nem veszélyeztetjük a főpolgármester legitimitását” – fogalmazott.

Szerinte világosan látszik, hogy nem egy politikai akcióról van szó, nem arról, hogy ő ne tudna belenyugodni az eredménybe, hanem arról, hogy vannak rendszerszintű problémák, amiket bizonyítani tudnak.

Vitézy Dávid elmondésa szerint stábjához önkéntes társadalmi munkában dolgozóktól és önkormányzati forrásokból származó, illetve ellenzéki és kormánypárti delegáltaktól érkező dokumentumok is vannak a több mint 200-ban, amit bizonyítékként be fognak nyújtani. (Grafika: Facebook/Vitézy Dávid)

Megjegyezte még, hogy Karácsony Gergellyel a választások estéjén próbált arról beszélni, hogy mivel nagyon szoros a verseny és szokatlanul sok az érvénytelen szavazat, állapodjanak meg az újraszámolás elkerülhetetlenségében, de azóta se hívta vissza a főpolgármester. Hozzátette: el fogja fogadni az eredményt, de most abban van jelentős kételyük, hogy minden egyes leadott érvényes szavazatot megszámoltak-e.

Kérdésre válaszolva Vitézy Dávid elmondta: eljutottak hozzájuk arra utaló információk, hogy egyes kerületekben lehetett szándékos stratégiai döntés, hogy a lehető legvékonyabban és legláthatatlanabbul húzták át Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapokon, de ez ügyben még további információkra van szükségük. A bizonyítékaik nyilvánosságra hozatalát nem ígérte meg, de azt igen, hogy az NVI-nek az összes hozzájuk jutó, relevánsnak számító információt eljuttatják, erre szerdán 15.30-kor kerül sor.

Álláspontjuk szerint az újraszámlálás a releváns és helyes lépés jelenleg, nem kérik most a választás megismétlését. Továbbra is gyűjtik a bizonyítékokat – a fellebbezési határidő csütörtök 16 óra, a beérkező információk alapján döntik majd el, hogy további jogi lépéseket tegyenek-e.

Az InfoRádió helyszíni tudósítója megkérte Vitézy Dávidot, hogy reagáljon Karácsony Gergely azon mondatára, amely a főpolgármester elmondása szerint egy lehallgatott baráti beszélgetésből került nyilvánosságra, és úgy szól, hogy ha Vitézy elvállalja és elindul a főpolgármester-választáson, akkor "lapáttal fogjuk agyonverni". Mint Vitézy fogalmazott, érzékelte, hogy Karácsony "átvitt értelemben megpróbált agyonverni egy lapáttal", abból, hogy lejárató kampányt fojtatott ellene a Párbeszéd felületein. Szerinte a választók figyelmét sem kerülte ez el.

A vasárnapi választáson a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok esetében az urnákban 806 142 lebélyegzett szavazólap volt, ezek közül 24 592 érvénytelen, 781 550 volt érvényes. A jelöltek közül Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom) 38 942, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek) 371 142, Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) 371 466 szavazatot kapott.