Nyitókép: K&H csoport

Érdekes jelenség a SZÉP-kártyáknál

Infostart
2024. május 25. 06:40
Előfordult, hogy napi 21 alkalommal is használtak egy SZÉP-kártyát, míg a legnagyobb egyösszegű költés csaknem hárommillió forint volt – derült ki a K&H csoport felméréséből.

A digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyát ma már szinte úgy használják az emberek, mint a bankkártyájukat. A papíralapú étkezési utalvánnyal indult cafeteria elem egyértelműen felzárkózott a bankkártyás fizetésekhez, ami megfigyelhető a digitális fizetési lehetőségeknél, a használat gyakoriságával kapcsolatban, valamint a költés mértékét tekintve is – közölte a K&H csoport.

A K&H SZÉP-kártya-adatok alapján

az elmúlt egy év legnagyobb költése több mint 2,8 millió forint, míg az egy napon belüli maximum tranzakciószám 21 darab volt ugyanazzal a kártyával.

A közleményben megjegyzik: a SZÉP-kártya normál használata ennél jóval kisebb számokat mutat, de láthatóan minden nap élnek a juttatással: átlagosan napi 1,2 alkalommal van használatban.

A napi átlagos költés valamivel több, mint egy átlagos ebéd, de nem éri el a hatezer forintot. Az étkezési felhasználás népszerűségét mutatja az is, hogy azoknak az elfogadóhelyeknek a listáján, ahol a legtöbbször használták az elmúlt hónapokban a kártyát, előkelő helyen vannak a gyorséttermi és ételszállító cégek.

Digitálisan is népszerű

A cafeteriaelem érintésmentes fizetéssel is egyre több helyen elérhető: már csaknem hatezer elfogadóhely esetén a K&H SZÉP-kártya digitálisan is használható. A bank ugyanis a piacon elsőként lehetővé tette a juttatás innovatív, plasztikkártya nélküli használatát is. Ezt a fizetési megoldást azok a kártyabirtokosok és egyben K&H bankszámlával rendelkező ügyfelek tudják alkalmazni, akiknek a telefonjuk NFC funkcióval és iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkezik, illetve Apple Watch okosórájuk van.

A szolgáltatásnak több mint 42 ezer elfogadóhelye van és tervezik a bővítést is.

A pénzintézet szerint az év első négy hónapjának eredményei alapján

a hidegélelmiszer-vásárlás lehetőségének megszűnése egyértelműen mérsékelte SZÉP-kártya-forgalmat

a K&H-s kártyáknál: az eddigi adatok szerint öt százalékkal csökkent a költés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Emellett az is látható, hogy a kártyabirtokosok nagyobb keretből gazdálkodhatnak, mivel a kártyára jóváírt összeg 14 százalékkal emelkedett az elmúlt négy hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.