Nyitókép: Facebook/Szentkirályi Alexandra

Szentkirályi Alexandra: ki kell szabadítani Budapestet Gyurcsány Ferenc és embereinek fogságából

Infostart
2024. április 17. 18:51
Hétpontos Budapest-tervet vázolt a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra - aki immár a Fidesz budapesti elnöke - a Bálnában tartott kampánynyitóján.

"Budapest és köztem ez mindig is love story volt" - jelentette ki beszéde kezdetén Szentkirályi Alexandra azt részletezve, hogy a főváros látta őt felnőni, eljutni idáig. Úgy véli, ez a város játszi könnyedséggel válik bárki otthonává, neki emellett még szenvedélyévé is vált. Anyaként olyan Budapestet szeretne, mely gondoskodik lakóiról.

"Nézzünk rá női szemmel: szeretettel, de tárgyilagosan" - javasolta a főváros állapotának áttekintését.

Szerinte akik most vezetik Budapestet, nem szeretik a várost, csak a pénzt és a hatalmat, és az előző választások után összeállt a harmadik Gyurcsány-kormány a városházán. Karácsony Gergelyt csődpolgármesternek nevezte, a fővárost pedig elhanyagoltnak, koszosnak, gazosnak, kátyúsnak és dugókkal telinek tartja. Szerinte Gyurcsány Ferenc DK-elnök Karácsony Gergely főpolgármester köré ültette régi bizalmi embereit, ezért elfolyik Budapest pénze.

Itt az ideje kikapcsolni a Gyurcsány-showt Budapesten - fogalmazott.

Hét pontba szedte, hogyan lehet szerinte újra naggyá tenni Budapestet.

1. Kiszabadítják Budapestet Gyurcsány Ferenc és embereinek fogságából. "Az összes Gyurcsány-fiókát ki fogom rakni a városházáról" - fogalmazott.

2. Véget vetnek a városházi korrupciónak. "Csőd közelébe került a város a felelőtlen gazdaságpolitika miatt" - jelentette ki, Fővárosi Költségvetési Tanács létrehozását ígérve.

3. Felszámolják a pazarló budapesti bürokráciát, a párhuzamosságokat, a "sportállásokat" és a fölösleges tanácsadókat. "A 406 millió forintos, 42 fős tanácsadói testület luxus ahhoz képest, hogy a városnak nincs pénze kukákra" - jelentette ki.

4. Megszüntetik a közlekedési káoszt - járatsűrítéssel, ingyenes őrzött P+R parkolókkal a város határában, a tizedére csökkentett útfelújítási alap felélesztésével, ígérte. A dugók miatt a légszennyezettség is nőtt a városban, jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.

5. Tisztaságot és rendet kíván teremteni a városban. Szerinte Karácsony Gergely leszereltette a közterületi kukák mintegy harmadát, embere pedig azt javasolta, hogy a közterületen keletkezett szemetet vigyék haza a lakosok. Ehelyett Budapestnek több köztisztasági munkagépre és munkásra van szüksége - fejtette ki.

6. Otthonossá és élhetővé tenné Budapestet. Létrehozna egy városgondnokságot, hogy a város köztereinek legyen gazdája. Ingyenes köztéri wifit ígért, új óvodai és nyugdíjasotthoni férőhelyeket, a kerületekkel együttműködve.

7. Újra naggyá kívánja tenni a nemzet fővárosát. "Budapest mindig akkor tudott fejlődni, amikor együttműködött a kormánnyal" - mutatott rá. Eredményes és működő homlokzatfelújítási programot ígért, a sokat költő turistákra is koncentrálna a buliturizmus mellett, és a minőségi turizmus támogatását ígérte. Bevonná a folyót a mindennapi életbe, újraindítaná a BKK-hajókat. Kedvezményes múzeum-, színház- és művészmozi-látogatást teremtene a fővárosiaknak. Kultúrházfejlesztési programot tervez, hogy a lepusztuló külkerületi intézményeket meg lehessen nyitni a családok előtt.

Végül úgy vélte, hogy nagyon kemény kampányidőszak következik.

"Baljós árnyak jelentek meg a város felett: idén 80 éve kezdődött meg Budapest ostroma, a második világháborúban a várost lényegében porig rombolták. Újra háborús lázban ég Európa, benne a magyar baloldali politikusok is" - fogalmazott. A pattanásig feszült helyzet a választásnak sokkal nagyobb tétet ad, elsősorban a fővárosban élőket fenyegeti a háború réme szerinte.

"Ma is élnek köztünk olyanok, akik átélték az ostromot, az óvóhelyeken vészelték át azokat a borzalmas heteket, hónapokat. Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem akarja újra átélni a hidak felrobbantását, az otthonaik elpusztítását, a szeretteik elvesztését.

A tét nagy, mondjunk nemet a háborúra" - adott drámai fordulatot beszédének.

Az igazi építőmunka szerinte a választás után kezdődik, amikor már nem "Gyurcsányék lesznek, mert ők nem érdemelnek még egy esélyt".

Szentkirályi Alexandra Tarlós István főpolgármester idejében, 2010-től fővárosi közgyűlési képviselő, 2014-től 2019-ig főpolgármester-helyettes volt. 2020-tól 2024-ig a hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivőként dolgozott, erről a posztról a főpolgámester-jelöltségért távozott. Azóta a Fidesz budapesti elnöke is lett.

A rendezvényen Szentkirályi Alexandra előtt felszólalt Kocsis Máté és Tarlós István is.

"Irritálóan balfácán" vezetők helyett jó városvezetést szeretnénk - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté arról beszélt: Budapest építészeti és kulturális értékekben elképesztően gazdag hely, amelyet a jelenlegi városvezetés teljesen élhetetlenné tett. Szerinte a Budapestet szerető emberek szíve vérzik, mert "tudjuk, hogy milyen csodát lehetne csinálni a városból", amelyből egy "élhetetlen, nyögvenyelős" várost csinált a "sokszor nevetséges városvezetés".

"Fel kell mérni a valós igényeket, ezt annak idején Fürjes Balázzsal megtettük, a lista megvan, jól működött a Budapesti Fejlesztések Tanácsa annak idején. De ez a lista most a szekrényben van, viszont ott van Szentkirályi Alexandra fiókjában is" - mondta Tarlós István volt főpolgármester, hozzátéve, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjének olyan ígéretei vannak, amelyeknek realitása van, és nem olyanok, mint amilyenek most elhangzanak és amelyeket törvényi akadályok miatt nem lehet megvalósítani.

Szerinte Szentkirályi Alexandra járatos a fővárosnak fontos ügyekben, "a kezéhez és a zsebéhez nem tapadt semmi, elvi lehetősége sem volt erre", viszont "lát a pályán".

Tarlós István azzal is érvelt, hogy Budapest számára Szentkirályi Alexandra szerezheti meg a legtöbb forrást az állammal való együttműködés révén.