Változatos részvétellel zajlanak az ellenzéki előválasztások - körkép

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. április 8. 17:01
A főváros XII. kerületében, Hegyvidéken elkezdődött az ellenzéki pártok előválasztása. Budapesten idén eddig csak a XXII. kerületben döntötték el ilyen módon, hogy az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok kit indítanak. A következő hetekben még lesznek előválasztások, de nem mindenhol és azokon nem is vesz részt minden párt.

Két hete Perlai Zoltán nyerte meg a budafok-tétényi ellenzéki előválasztást. A DK jelöltje, aki mögé az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik is felsorakozott, a momentumos Havasi Gábort győzte le.

Hegyvidéken hétfő reggel kezdődött és vasárnap estig tart az előválasztás.

Farkas Csaba a Momentum jelöltje, akit a DK és a Párbeszéd is támogat. "Szeretnék mindenkit megszólítani, nem csak a momentumos választókat. Nagyon régóta dolgozunk azon az együttműködésen, azon az egységen, amelyet most sikerült összekovácsolnunk" - hangsúlyozta.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Kovács Gergő társelnököt indítja. "Az előválasztáson először legyőzzük az ellenzéket, és akkor nyáron már csak a Fideszt kell. Az ellenzéket nem lesz szerencsére túl nehéz, mert egy olyan jelöltet indítanak, aki még soha semmit nem csinált a kerületben" - fogalmazott.

A helyi civil szervezetek színeiben pedig Vissi Piroska indul az előválasztáson. "Hónapokig küzdöttünk az előválasztásért, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a pártoknál kiharcolni, hogy elfogadják a feltételeket" - fejezte ki örömét.

Kendernay János, az LMP jelöltje is indult volna, ám végül úgy döntött, hogy nem vesz részt az előzetes megmérettetésen, de a júniusi választáson elindul.

Hegyvidék polgármestere 2006 óta, immár 18 éve Pokorni Zoltán. Ő nemrég jelentette be, hogy újabb ciklust már nem vállal, így a Fidesz-KDNP a jelenlegi alpolgármestert, Fonti Krisztinát indítja.

A belvárosban várhatóan a jövő héten lesz előválasztás, amelyen a jelenlegi kormánypárti polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter kihívójáról lehet dönteni. Juhász Péter függetlenként a Momentum, a DK, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa és a Jakab Péter-féle Nép pártján támogatásával indulna, míg Kovács Alex Gábort helyi politikusok támogatják.

Zuglóban bonyolultabb a helyzet, ott ugyanis Horváth Csaba jelenlegi polgármester nem kíván részt venni az előválasztáson. Őt az MSZP, a Párbeszéd és a DK támogatja. Az előzetes ellenzéki megmérettetésen így csak a Momentum által indított Rózsa András korábbi alpolgármester, és a Szikra Mozgalom jelöltje, Sudár Orsolya vesz részt.

Az önkormányzati választási kampány jövő hét végén kezdődik, így az ellenzéki erőknek addig kellene lebonyolítaniuk az előválasztásokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hegyvidéken elkezdődött az ellenzéki előválasztás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást