Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Velkey György: nagy erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a betegellátás ne lássa a kórházi adósság kárát

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2024. április 2. 15:19
A Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint 110 milliárd forint a kórházak adósságállománya – erősítette meg az InfoRádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke. Tavaly egész évben 200 milliárdos volt az adósságállomány, az év végére ennek a részleges konszolidációja történt meg, erre jött rá az elmúlt tél aktív időszaka – tette hozzá Velkey György.

A tavaly megmaradt kórházi adóssághoz adódott az idei hiány, amit emelt a téli hónapoknak a fokozott betegellátása, a járványok, Velkey György kórházszövetségi elnök szerint a tartozás ezért nőtt "a vártnak és előre jelezhetőnek megfelelő ütemben".

A napokban az Orvostechnikai Szövetség elnöke azt mondta, attól tart, hogy egyrészt már a beszállítók sem fogják megkapni külföldről a szükséges eszközöket, másrészt pedig előfordulhat olyan, hogy ők sem tudnak majd a kórházaknak szállítani olyan eszközöket, amelyek a napi betegellátáshoz szükségesek.

Az ezzel kapcsolatos félelmekről Velkey György azt mondta, ilyen adósságállomány mellett dolgozni minden egyes kórháznak külön kihívás, és gazdaságilag is nehéz a helyzet.

"Kiszolgáltatottak vagyunk mi is a beszállítóknak. A jelentős fizetési hátralékok miatt valójában a tárgyalási pozícióink nehezek, nem egyszerű ilyenkor szabadabban, innovatívabban megtalálni azokat az eszközöket, módszereket, amelyek a gazdálkodást javíthatnák" – mondta Velkey György, és arról beszélt, hogy szeretnének konszolidált gazdálkodás mellett dolgozni, ehhez azt remélik, hogy a következp hónapokban legalább részleges konszolidáció lesz, és a terhek egy részétől a kórházak meg tudnak szabadulni.

Ugyanakkor kiemelte, hogy értékén kellene finanszírozni a beavatkozásokat, a gyógyító tevékenységeket. "Nagyon világosan kimutatják a kontrollingszámítások, hogy alig-alig van olyan orvosi, egészségügyi beavatkozás, amire a finanszírozás megadja a kellő pénzügyi fedezetet, tehát a kórházakban zajló munka veszteséget termel, és ebben sajnos

a menedzsmenteknek, az igazgatóknak, a kórházvezetéseknek nagyon kevés játékterük van"

– tisztázta Velkey György. Különösen az állami, centralizált kórházrendszerben kicsi szerinte az a mozgástér, ahol javítani tudnak. Hozzátette, hogy a beszerzések és szolgáltatások átmeneti időszaka, ami most már az egész állami kórházrendszert elérte, bizonyította azt, hogy nagyon kevés volt az a forrás, amiből gazdálkodni kellett, hiszen a rendszer most jelentős központi forrásokat, pénzeket kapott még ugyanahhoz a feladathoz, amit korábban a kórházak saját erőforrásból próbáltak megoldani.

"Miközben a munkatársak béremelésében jelentős szerepet vállalt a kormány, addig a különböző dologi költségekre, a beszerzésekre nincsen plusz forrás, és ez vezet ehhez az adósságállományhoz" – mutatott rá.

Hogy a betegellátás mindennapjaiban érezni-e jeleket az adósságállomány miatt, van-e minőségromlás, arról azt mondta,

az adósságállomány mellett a betegellátás színvonalát fenntartani "nagyon nehéz belső munka",

hiszen minden egyszer használatos eszköz, infúzió, gyógyszer nagyon sokszor a beszállítók hitelezésén múlik, de ezzel együtt azt látja, hogy mindenhol nagyon nagy erőfeszítéseket fordítanak arra, hogy minél kevésbé látsszon a betegellátás színvonalában.

Hozzátette, hogy a munkatársak mindennapos motiváltságában mégiscsak meglátszik valamennyire a valós helyzet, ezt pedig a visszajelzésekből is érzékelik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kórházi adósság – Velkey György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást