„Folyamatosan nőnek a vizek kártételei, a tavalyi európai árvizekben hatmilliárd eurós kár keletkezett, és kitelepítésekre is szükség volt. A jelenség egyik oka az éghajlatváltozás, a másik a vízgyűjtő területeken bekövetkezett változásokból ered” − mondta Bíró Tibor az InfoRádióban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy 1998 óta emelkedő árvízszinteket lehet tapasztalni, miközben az egymást meghaladó legmagasabb vízszintekhez nem párosul a vízhozamok növekedése. Szerinte a védekezésben nem elég töltésmagasításokban gondolkodni, hanem fokozni kell a medrek, hullámterek levezető képességét.
„Ha a töltéseket tovább emelnénk, egyre magasabb vízoszlopok alakulnak ki, ami kedvezőtlen folyamat, megjelennek a nagyobb mennyiségű szivárgó vizek a mentett oldalon. Ez számos problémát jelent, újra kellene építeni a hidakat, szivattyútelepeket” − mondta a szakértő, és hozzátette: az Európai Unióban alkalmazott árvízi kockázatkezelési elv szerint területenként kell értékelni, hogy mekkora a valószínűsége az árvíz kialakulásának, az így kapott adatok alapján kell az árvízvédelmi szakaszokat fejleszteni. A legfontosabb viszont az, hogy nem szabad megakadályozni az árvíz levonulását, ami a hullámterek beépítettségével erős összefüggésben van.
Bíró Tibor arról is beszélt, hogy a beépült hullámterek gyakran már nem állnak védelem alatt, sok olyan szakasz van, ahol hiába tesznek meg mindent a vízügyi szolgálatok, nincs sok értelme a munkájuknak, hiszen az a kár, amit megelőzhetnek, sokkal kisebb, mint az a védekezési költség. A szakértő kitért arra is, hogy a magántulajdon gyakran akadályozza az árvízvédelmi tevékenységet, a tározók tervezésénél nehézséget okoz a kisajátítás, a már működő árapasztásra alkalmas tározók esetében, ha el kell önteni a területeket, akkor kártérítést kell fizetni az ott gazdálkodóknak.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy
a dombvidéki, hegyvidéki vízfolyásoknál fokozódó villámárvizekre kell fölkészülni.
„Ezeken a területeken is várható, hogy rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék hullik le, nagyobb intenzitással, miközben a vízrendezési célokat a mezőgazdasági tevékenység sem feltétlenül tartja szem előtt. A vízügyi szolgálatnak nemcsak a klímaváltozással van gondja, hanem a vízgyűjtő területeken bekövetkezett változásokkal is” − fejtette ki Bíró Tibor.
Az aszály miatti vízhiánnyal kapcsolatban azt mondta, a víztöbbletet és a vízhiányt együtt kell kezelni, de a völgyszelvények hiányában Magyarországon nem lehet olyan nagy dombvidéki tározókat építeni, mint Ausztriában vagy Szlovéniában. A körtöltések építése és üzemeltetése nagyon költséges, és a magántulajdon sérelme is fennáll. A szakember szerint megoldást jelenthet a víz visszatartása a medrekben, ebben az esetben azonban a természetvédelmi érdekek sérülhetnek.
„Nagy gond, hogy a magas energiaárak mellett gazdaságtalan szivattyúzni a vizet. Számos ágazat igényli a vizet, többek között a természetvédelem is, de ha állandóan emeljük a vizet, az növeli a karbonlábnyomot. Arra kellene fölkészülnünk, hogy amikor a visszafolyásainkon kis-közepes árhullámok érkeznek, azokat fel tudjuk használni aszályos időszakban vízkészletként” − fejtette ki.
Bíró Tibor arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a vízkészletek 75 százaléka a Duna völgyében van, és csak 25 százaléka a Tisza völgyében, a mezőgazdasági vízigény elsősorban a Tisza völgyében jelentkezik.