Nyitókép: RTL

Robbanás és tűz okozta egy ember halálát Lágymányoson

Infostart
2024. március 29. 10:15
Egy társasházban két lakás is kiégett, ötven embernek kellett elhagynia az épületet.

Robbanás történt péntek hajnalban a XI. kerületi Kruspér utca egyik társasházában, két lakás teljes terjedelmében égett, a tűzben egy idős nő holttestére bukkantak a tűzoltók, két másik ember is megsérült, az épületet ötven embernek kellett elhagynia - közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mukics Dániel azt írta, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre.

A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is.

A tűzoltók

az egyik lakásban egy mozgásában korlátozott nő holttestét találták meg.

A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították - tudatta a szóvivő.

Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról.

A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult - olvasható a közleményben.