Nyitókép: smolaw11/Getty Images

Korrupciógyanú: nem állít fel vizsgálóbizottságot Óbuda

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. március 21. 16:08
Nem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtökön a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az önkormányzat által kötött, az ügyészség szerint fiktív szerződések kivizsgálására.

A 22 jelenlévő képviselő közül nyolc támogatta a határozati javaslatot, a többiek nem szavaztak.

Puskás Péter, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szerint 2021-ben a gyanúsítottak, illetve az általuk kijelölt gazdasági társaságok szolgáltatásokra és eszközbeszerzésre fiktív szerződéseket kötöttek a III. kerületi önkormányzattal.

A szerződések mögött nem volt valós teljesítés, de a számla ellenértékét a cégek megkapták, a gyanúsítottak a pénzt felvették és korrupciós célokra fordították – tette hozzá.

A nyomozó ügyészség négy személyt gyanúsított meg korrupciós és gazdasági bűncselekményekkel, és a gyanúsítottak azóta már előzetes letartóztatásba is kerültek.

Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat, a KNyF által elrendelt nyomozás miatt ideiglenes bizottságot hozzon létre, amelynek feladata az önkormányzati cégek és a nyomozásban érintett társaságok közötti szerződések vizsgálata. A vizsgálatnak ki kell térnie arra, hogy ki rendelte meg a szerződésben szereplő munkát és szolgáltatást, ki ellenőrizte az elvégzését és ki írta alá a teljesítési igazolásokat – mondta Puskás Péter.

Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd), a kerület polgármestere közölte, hogy a Fidesz hadüzenetet küldött Budapestnek és az ellenzéki vezetésű kerületeknek. Elkezdte putyini kampányát, amelynek jól ismert módszere az ellenfelek besározása, és az a célja, hogy elterelje a figyelmet a pedofilbotrányba belekeveredett kormánypárti politikusokról. Korábban is szokása volt a Fidesznek, hogy bevonja a hatóságokat választási kampányba, és most is ez a stratégiája – jelentette ki.

Emlékeztetett: nyilvánosságra hozták az obuda.hu-n valamennyi kifogásolt, fiktívnek tartott szerződés teljesítési dokumentumait, és mivel minden nyilvános, felesleges a bizottság létrehozása - mondta.

A Fidesz arról akarja elterelni a figyelmet, hogy Bús Balázs korábbi fideszes polgármester hivatali ideje alatt az egyik kerületi óvodában történt abúzust elhallgatták, és semmit nem tettek a gyerekekért és a családokért - közölte Kiss László.

Az ülés kezdetén a Fidelitas aktivistái demonstráltak a városháza épülete előtt "Elég a Kiss László féle DK-s korrupcióból!" feliratú transzparenssel. Az ülésteremben ugyanakkor "kerületi demokraták", "Pedofidesz" és a "pedofilbújtatók" feliratú molinókat mutatták fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Korrupciógyanú: nem állít fel vizsgálóbizottságot Óbuda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást