Nyitókép: FatCamera/Getty Images

Szigorítás jön, ugorhat a sportos diákok apró kedvezménye

Infostart
2024. március 19. 11:53
Csak versenysportolók hagyhatják majd ki a napi kötelező testnevelésórákat egy új törvénymódosítási javaslat szerint. Azok nem, akik iskolai sportkörben, sportszervezetnél eddzenek vagy éppen néptáncolnak. Eddig heti két óra kiválható volt iskolán kívüli sporttal, ezen szigorítana a javaslat.

A mindennapi mozgást több mint tíz évvel ezelőtt vezették be az iskolákba Magyarországon. Ez alól felmentést elvétve kaphatnak a tanulók, azok például, akik az iskola falain kívül is sportolnak.

Turcsik Viktor, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója az RTL-nek nyilatkozva azt mondta, náluk is vannak olyan tanulók, akik versenyszerűen sportolnak, és élnek a lehetőséggel, hogy heti két testnevelési órán nincsenek bent. „És vannak olyanok is, akik valamilyen más igazolással teszik ezt.”

Egy törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben utóbbiak nem, csak a versenysportolók válthatnak ki heti 2 testnevelésórát iskolán kívüli sporttal. De ők is csak akkor, ha az edzés egybeesik a testnevelési óra időpontjával. A javaslat szerint az iskolai sportkörök, sportszervezetek igazolását viszont nem lehet majd elfogadni, de a két óra például néptánccal sem lesz kiváltható.

A Szülői Hang nevű szervezet petíciót indított, mert úgy látják, hogy a diákok túlterheltek, és az új feltételek mellett arra sem lesz lehetőségük, hogy például az utolsó (vagy első) óraként megtartott testnevelési óra helyett pihenjenek. „A gyerekeket heti több mint negyven órában »dolgoztatjuk« az iskolában, és így vállalnak még valamilyen sportolást, amivel maguknak és egyben mindannyiunknak is jót tesznek. Ezek után miért akarjuk ezt az apró kedvezményt elvenni?” – vetette fel Miklós György, a szervezet egyik alapítója.

A csatorna által megkérdezett házi gyermekorvos szerint a mozgás nagyon fontos, de az is, hogy legyen elég szabadidejük a fiataloknak. Fábián Dóra úgy látja, azok a gyerekek, akik rendszeresen eljárnak sportolni, akár versenyszerűen, állandó időhiányban szenvednek.

A Belügyminisztérium az RTL megkeresésére azt írta: „A tanulók fittségi adatai a koronavírus-járvány alatt jelentősen romlottak. (…) Bár az eredmények újra elkezdtek javulni, nem érik el a járvány előtti szintet, ezért szükséges a beavatkozás.”