Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Dobrev Klára: Magyarország ma nem a miénk, elvették tőlünk

Infostart
2024. március 15. 09:39
Március 15-én reggel publikálta a nemzeti ünnepre szánt üzenetét a Demokratikus Koalíció árnyékminiszterelnöke.

Egyenlőség, szabadság, testvériség - ez a három szó állt azokon a röplapokon, amelyek 176 éve felforgatták Magyarországot, és megmutatták a világnak, hogy mit kíván a magyar nemzet, idézte fel Dobrev Klára ünnepi beszéde kezdetén. Kifejtette: az egyenlőség volt az első szó a 12 pont alatt, mert a törvény előtti egyenlőséget akartak a magyarok, hiszen csak akkor vagyunk nemzet és haza, ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, és senki, de senki nem áll a törvények felett.

"Ma egy olyan rendszerben élünk, amely ennek az értéknek a tagadására épül. Egy olyan rendszerben élünk, amelynek a lényege, hogy a hatalmasok bármit megtehetnek, akár a legsúlyosabb, legviszolyogtatóbb bűnöket is elkövethetik érdemi következmények nélkül. Egy olyan rendszerben élünk, ahol a törvény nem minket véd, hanem tőlünk véd, méghozzá azokat a kiváltságosokat, akik a törvényeket hozzák" - mondta.

Szerinte a közös hazában közös a törvény, közös a teherviselés és közös a felelősség, de ezt a közös hazát elvette a mostani hatalom.

"Európa nagy reménységéből Európa sereghajtója lettünk. A rendszerváltáskor irigyelt győztes magyarokra ma vesztesként tekintenek a világban. Szövetségeseink bizalmatlanul figyelik, amint a hatalom elárulja őket, és elárul minket, a saját népét. Fiataljaink külföldre menekülnek, mert itthon nem látnak maguknak jövőt, családjaink szétszakadnak, ha nem a kivándorlás, akkor a közénk éket verő kormányzati gyűlöletpolitika miatt. Nagyszüleink küszködnek, mert megtagadják tőlük azt, ami egy becsülettel végigdolgozott élet után jár. A tisztességgel, verejtékkel és gürcöléssel gyűjtögetett közös vagyonunkat pedig pár sosem dolgozott senki teszi zsebre. Ideje belátnunk, Magyarország ma nem a miénk. Elvették tőlünk, mert elfelejtették, hogy képesek vagyunk visszavenni, ahogy a 48-asok tették" - fogalmazott.

Zárásként kifejtette: a magyar nép türelmes, de amikor elveszíti a türelmét, a négy sarkából fordítja ki a világot. Ahogy 48-ban egymásra talált a költő, a politikus, az újságíró, a kávéházas és a nyomdász, úgy ez megtörténhet ma is. És amikor egymásra talál a tanár, a munkás, az ápoló, amikor egymásra talál a civil, a politikus, a reményét vesztett polgár, akkor semmi sem győzheti le őket.

"Én mindenkitől azt kérem, hogy mondja el annak, aki fontos neki, hogy a fák nem nőnek az égig, hogy együtt véget tudunk vetni ennek a rendszernek, leszünk még európai Magyarország. Ezt üzenem minden honfitársamnak március 15-én" - zárta beszédét Dobrev Klára.