Nyitókép: Facebook/Varga Judit

Varga Judit is visszavonul

Infostart
2024. február 10. 17:49
Novák Katalin lemondása után bejelentette: a kegyelmi ügy miatt ő is visszavonul a közélettől.

Varga Judit igazságügyi miniszterként ellenjegyezte az elnök kegyelmi döntését, most ezért távozik a közéletből. Erről Facebook-oldalán számolt be közvetlenül azután, hogy Novák Katalin bejelentette lemondását.

A bejegyzésben azt írta: a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges, ő pedig

folytatta azt a gyakorlatot, hogy az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.

Hozátette: ezért most a politikai felelősséget vállalja.

Visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.