Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Felelősségteljes döntés, megsebbzett közbizalom, közvetlen elnökválasztás - így reagáltak a pártok az elnök lemondására

Infostart
2024. február 10. 19:31

Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk - közölte a Fidesz frakcióvezetője szombaton Facebook-oldalán. Kocsis azután posztolt, hogy Novák Katalin bejelentette lemondását, majd Varga Judit is közölte, hogy visszavonul a közélettől.

Kocsis Máté hangsúlyozta: eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - tette hozzá.

A DK közvetlen elnökválasztást akar

Dobrev Klára, a DK Árnyék-miniszterelnök a lemondást nem kommentálta, ugyanakkor azt írta: azt kezdeményezzük, hogy ne Orbán Viktor és az Országgyűlés, hanem az emberek döntsenek az új köztársasági elnök személyéről, ahogy ez Európa legtöbb országában is kitűnően működik.

Az ehhez szükséges javaslatot a párt benyújtja a parlamenthez.

MSZP: Orbán Viktornak is vállalnia kell a felelősséget

A párt szerint a történet nem zárult le azzal, hogy Novák Katalin lemondott és Varga Judit is visszavonul. Szerintük Orbán Viktornak is vállalania kell a felelősséget.

Emellett - a DK-hoz hasonlóan - közvetlen elnökválasztást követelnek. Azt írták: helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tényleges funkcióját, azt, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Az LMP további válaszokat vár

Ungár Péter, az LMP társelnöke a Fcebooko azt írt: Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor

döntésével nem tudja helyrehozni azt a kárt,

amit mi, magyarok, mi mindannyian elszenvedtünk. Hatalmas sebeket kapott a közbizalom és az emberek joggal vonhatják kérdőre a választott politikusaikat: hogy történhetett ez meg? Miért, és milyen indokok alapján?

Donáth Anna: Orbán Viktor két nő szoknyája mögé bújt

Donáth Anna Momentum-elnök a Sándor-palota előtt tartott tüntetésen arról beszélt, hogy a lemondások azt üzenik, hogy igenis van ráhatása az embereknek arra, hogy mi történik Magyarországon. Szerinte Novák Katalin nem azért mondott le, mert megszólalt a lelkiismerete, hanem mert a Karmelitából ráparancsoltak.

Hozzátette: Orbán Viktor most két nő szoknyája mögé bújt, de továbbra is magyarázattal tartozik.

Párbeszéd: a köztársaságpárti ellenzék adjon közös államfőjelöltet

Szerintük Novák Katalin lemondása és Varga Judit visszavonulása felér egy dupla beismerő vallomással, az immár volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter pedofilbotránya pedig nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer.

A párt szerint itt az ideje, hogy a köztársaságpártiak, a demokratikus ellenzék pártjai közösen jelöljenek olyan új államfőt, aki nemcsak a nemzet egységét jeleníti meg, hanem példát mutat abból: a magyar emberek valóban egymásról gondoskodó, egymást segítő, szolidáris társadalomban akarnak élni.

Mi Hazánk: a pedofilokat örökre ki kell vonni a társadalomból

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X közösségi portálon azt írta: Novák Katalin az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott. Varga Judit is, bár neki már a végrehajtó maffia-ügy kirobbanásakor kellett volna távoznia.