Nyitókép: MTI Fotó: Lakatos Péter

Gyárfás Tamás megszólalt: hálás az őt hét év fegyházra ítélő bírónak

Infostart
2024. február 9. 11:42
Életemben ekkora ütést nem kaptam – mondta első nyilatkozatában a volt médiavállalkozó-sportvezető, akit bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében mondtak ki bűnösnek a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Gyárfás Tamást 7 év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék. A volt médiavállalkozó-sportvezetőt bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, de az ítélethirdetés után a bíróságon azt mondta, "az ítélet minden tekintetben megalapozatlan, tényként fogad el valótlanságokat, téves megállapításokat, helytelen logikai következtetéseket tartalmaz", kijelentette, hogy nem követte el bűncselekményt, ezért az ítéletet megfellebbezi.

Gyárfás Tamás az ítélet kihirdetésének másnapján írásban nyilatkozott az Indexnek, szerinte az ítélet megbélyegezte az eddigi munkásságát.

„Életemben ekkora ütést nem kaptam. A bírói ítélet számomra olyan volt, mint egy atomcsapás" – közölte az úszószövetség korábbi elnöke, és kiemelte, óriási ellentmondás, hogy a téves ítélet ellenére hálás a bírónak, mert az ügyészi indítvány ellenére nem rendelte el a letartóztatását, mert az esetében nem kell tartani a szökéstől, hiszen arra korábban is módja lehetett volna, de azt sem tartotta indokoltnak, hogy nyomkövetőt kapjon vagy lakhelyelhagyási tilalmat rendeljen el. "Az elsőfokú ítélet a másodfokú meghozataláig megbélyegzett, porig lesújtott, ennek ellenére a bírónak a tárgyalóteremben köszönetet mondtam” – írta Gyárfás Tamás.

Azt is jelezte, hogy még várják az írásba foglalt ítéletet, annak ismeretében készülhet majd el a fellebbezése.