Nyitókép: skynesher/Getty Images

Totyik Tamás: idén még két pedagógus-béremelés jöhet

Infostart / InfoRádió - Zsámboki Zsolt
2024. február 6. 15:05
Mostanra minden pedagógus megkapta az első megemelt bérét, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke ugyanakkor kifogásolja, hogy a nevelést-oktatást segítő kollégák teljesen kimaradtak a béremelésből. Az InforRádióban arról is beszélt, hogy a diplomás átlagbér emelkedése miatt az idén további két alkalommal lehet szükség a pedagógusok fizetésének kiigazítására.

Január 30-ig megkapták a pedagógusok az emelt béreket tartalmazó munkaszerződéseket, és február elején mindenki az emelt juttatást kapta kézhez. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta: az emelt bér kifizetésével a Klebelsberg Központ által fenntartott állami intézményeknél nem volt gond, viszont az önkormányzati intézményeknél az jelentett problémát, hogy csak a jogszabályi előírást kapták meg az emelt bér folyósítására, de az államkincstártól még nem kapták meg ennek fedezetét.

A szakszervezetnél azt remélik, hogy a kormányzat – Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár ígéretének megfelelően – szigorúan ellenőrzi majd az önkormányzatokat, és "a jogszabály betűi szerint behajtja az utolsó fillérig az önkormányzatokon ezeket a béremeléseket".

Totyik Tamás kiemelte, hogy az oktatást, nevelést segítő munkatársak kimaradtak a bérrendezésből, és hasonlóképpen jártak, mint az ápolók az orvosi béremelés idején: rájuk ugyanúgy szükség lenne a minőségi oktatáshoz, csak sokkal kevesebbet keresnek. A szakszervezet most méri fel körükben, hogy milyen érdekérvényesítési lehetőségük van.

A béremeléseket az állami intézményeknél egységes szempontok szerint határozták meg a tankerületek, így hasonlóan emelkedtek a pedagógusi fizetések, de mivel a jogszabály meghatározta a minimális bért, így a pedagógusbérek összetorlódtak.

"A pályakezdők és a 15-20 éve pályán lévő kollégáink bére rendkívül közel került, sőt, van, hogy azonos mértékű lett a juttatásuk, erre viszont nem nyújtott most megoldást a kormány"

– panaszolta Totyik Tamás.

A pedagógusok jövedelmét majd a jövő évtől érvényes teljesítményértékelés differenciálhatja, a szakszervezet egyelőre a kísérleti értékelések tapasztalataira vár, mert a jelenlegi ismerete szerint "rendkívül szubjektív az értékelési rendszer, és a lojalitás lesz a legfontosabb szempont, és nem a szakmai tudás".

A Pedagógusok Szakszervezete a Forrás Társadalomkutató Intézettel pénteken egy felmérést indított, és azt fogják vizsgálni, hogy mekkorát változtak a pedagógusbérek, és azt akarják ellenőrizni, hogy teljesül-e a kormánynak az a vállalása, hogy a diplomás átlagkeresetek 72 százalékára fogja 2024-ben felzárkóztatni a pedagógusokat.

"A kormány most mozgó célpontra lő, az biztos, hogy legalább két alkalommal április-május környékén és október-november környékén további korrekciókat kell végrehajtani

ahhoz, hogy ezeket az átlagkereseteket elérjük" – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Totyik Tamás: idén még két pedagógus-béremelés jöhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást