Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Furcsán gyarapodott a Pénzügyminisztérium épülete a Várban - mondja a polgármester, a PM cáfol

Infostart
2023. november 10. 15:57
A kormány 2017-ben jelentette be, hogy a tárca székhelye visszakerül az I. kerületbe. Az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületét 2020-ban kezdték el felújítani.

A kormány hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felújíttatja az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium budai Várban található épületét és átköltözteti az I. kerületbe a jelenleg egy belvárosi palotában székelő Pénzminisztériumot. Az építkezés 2020-ban kezdődött, amikor még 54 milliárd forintot szántak a beruházásra. A Népszava azt írja, hogy az összeg azóta jelentősen megemelkedett, a felmerülő költségek idén nyárra már meghaladták a 100 milliárd forintot, ráadásul augusztusban további 4,4 milliárddal nőtt a keret. Hozzáteszik: végül 412 négyzetméterrel nagyobb lett az új épület a tervezettnél.

A lap értesülései szerint bútorokra, audiovizuális eszközökre, belsőépítészeti munkákra, piperekiegészítőkre és teakonyhákra kellett még pénzt elkülöníteni.

V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester azt nyilatkozta a lapnak, hogy a Pénzügyminisztérium engedély és előzetes egyeztetés nélkül épített be közterületet a kiemelt beruházás keretében. Mindez elmondása szerint úgy derült ki, hogy érkezett egy kérelem telekrendezésre, ami után az I. kerületi önkormányzat felülvizsgálatot kezdeményezett. A polgármester közölte: ekkor szembesültek azzal, hogy jelentős túlépítés történt.

„Az ingatlan értékbecslése megtörtént, a magyar állam 207 millió forintot fizet a közterületekért”

– közölte V. Naszályi Márta.

Ezzel szempen a Pénzügyminisztérium azt állítja, hogy "álhír, hogy a Pénzügyminisztérium engedély nélkül épített be egy 400 m2-es területet, ezzel szemben tény, hogy a beruházás során minden a szükséges engedélyek birtokában és a vonatkozó jogszabályok betartásával történik.

Erről Varga Mihály posztolt.

A miniszter annyit még hozzátett: "sajnálatos, hogy az I. kerület baloldali vezetésének botrányairól a műemléki rekonstrukció körüli hangulatkeltéssel igyekeznek elterelni a figyelmet".

(Nyitóképünk illusztráció.)