Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Lehotka László

Kényszerű lépés előtt a Ryanair, megérzik az utasok is

Infostart
2023. szeptember 28. 12:39
A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.

A Ryanair 27 új repülőgép átadását várta a szeptember és december közötti időszakban, ehelyett az amerikai gyártó csak 14 példányt tud leszállítani a negyedik negyedévben, részben a 737-es törzseit készítő Spirit Aerosystemsnél korábban felmerült problémák és az azzal kapcsolatos javítási munkák, részben a Boeing gyártási késése miatt – írja az AIRportal.hu.

Mint az olvasható, a légitársaság együttműködik a gyártóval annak érdekében, hogy a jövő év első öt hónapjában gyorsítsák az átadásokat, és a 2024-es nyári csúcsidőszakra rendelkezésre álljon az elvárt 57 példány.

Az átadások késése miatt ugyanakkor a légitársaságnak változtatásokat kell végrehajtani a téli menetrendjén.

  • A Brüsszel-Charleroi reptéren hárommal,
  • Dublinban kettővel,
  • négy olaszországi bázison (pl. Bergamo, Nápoly, Pisa) pedig összesen 5 géppel csökkentik az ott állomásozó flotta méretét.
  • Emellett East Midlands, Porto és Köln repterein is kevesebb lesz a gépek száma az előzetesen tervezettnél.

A légitársaság közleménye szerint a menetrend visszavágása elkerülhetetlen és külső ok miatt történik. A jelenleg több mint 550 repülőgépes flottából a télen nem áll rendelkezésre szabad gép, mert az esedékes karbantartásokat ebben az időszakban kell elvégezni annak érdekében, hogy felkészüljenek a 2024-es nyári menetrendjükre.