Nyitókép: ügyészségi videó

A büntetőfékező autósokat pszichológus is vizsgálhatja

Infostart
2023. augusztus 23. 07:03
Megduplázódott három év alatt a közúti veszélyeztetés bűncselekményt elkövetők száma, ők például az utak ámokfutói vagy éppen a büntetőfékezők. Rendkívüli alkalmassági vizsgálattal kiszűrhetők ezek a köz- és önveszélyes gépkocsivezetők.

Ugrásszerűen megnőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményt elkövetők száma - írja a Magyar Nemzet. Az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint 2020-ban 167, 2021-ben 212, 2022-ben már 293 ilyen bűncselekményt követtek el. Ez akkor is megdöbbentő, ha a statisztikát nem a bűncselekmény elkövetésének időpontja szerint, hanem a statisztikába való bekerülés időpontja alapján vezetik. Az adat bekerülése pedig a nyomozás lezárásához kötött.

Fontos tudni, hogy a közúti baleset okozása gondatlan bűncselekmény, addig a közúti veszélyeztetés szándékos bűncselekmény, így az utóbbi megítélése is súlyosabb következményekkel jár.

A szándékosság azt jelenti, hogy a bűncselekmény elkövetője előre látja tette következményeit, és kifejezetten kívánja azokat, vagy belenyugszik az eredmény esetleges bekövetkeztébe – foglalta össze a lap számára Sógor Zsolt közlekedési szakjogász, aki példaként hozza fel az M2-es autósztrádán a közelmúltban történteket, amikor az ámokfutó szándékosan hajtott időnként kétszázzal az őt üldöző rendőrök elől menekülve, és ezzel mások és saját testi épségét, sőt életét veszélyeztette. De ugyancsak szándékos bűncselekményt, közúti veszélyeztetést követ el például a büntetőfékező vagy az az autós is, aki egy közlekedési vitát egy kerékpárossal úgy akar rendezni, hogy a biciklisre ráhúzza a kormányt.

A lapnak nyilatkozó szakjogász azt is elmondta, hogy a jelenlegi jogalkalmazási gyakorlatban a hatóságok, illetve a bíróságok a szándékos közúti veszélyeztetéses ügyek közül messze nem mindegyikben rendelnek el rendkívüli gépjárművezetői alkalmassági vizsgálatot.

"Amikor sértetteket képviselek, indítványozni szoktam, és az esetek nyolcvan százalékában az ügyész helyt ad az indítványomnak, és elrendeli a rendkívüli alkalmassági vizsgálatot. Az esetek felében az alkalmasságvizsgáló meg is állapítja, hogy az alany alkalmatlan a gépjármű vezetésére. Tehát megvan a lehetőség, hogy a közlekedési veszélyeztetés bűncselekmény elkövetőit kivonják a forgalomból. Súlyos szabálysértés esetében is van ilyen jogosítványa a szabálysértési hatóságnak" – mondta el Sógor Zsolt.

A szakember tapasztalata szerint például ha egy ittas sofőr halálos, cserbenhagyásos balesetet okoz, nem kérdés, hogy elrendelik a rendkívüli alkalmassági vizsgálatot.

A rendkívüli alkalmassági során pszichológiai vizsgálat is van, ugyanakkor végig kell menni a szigorított teszten, vezetési gyakorlaton is, és ha a sofőr megbukik, nem kaphatja vissza a jogosítványát. Lehet fellebbezni a döntés ellen, bíróságra lehet vinni az ügyet, de végső esetben akár végleg eltilthatják a vezetéstől.

A közlekedési szakjogász arról is beszélt, hogy szerinte az Árpád hídi kerékpáros gázolási tragédia okozóit is rendkívüli alkalmassági vizsgálatra fogják kötelezni az eljáró hatóságok.

Az ügyvéd szerint azok, akik részesei voltak a kerékpáros szörnyű halálának, nem csak halálos közlekedési baleset – gondatlan bűncselekmény – miatt kell hogy majd feleljenek, hanem közúti veszélyeztetés – szándékos – bűncselekménye elkövetése miatt is.