Nyitókép: Donka Ferenc

Özönvíz és szélvihar csapott le Hódmezővásárhelyre - videó

Infostart
2023. augusztus 5. 20:40
Kidőlt fák, megbontott tetők, leszakadt villanyvezetékek maradtak utána.

Csongrád-Csanád vármegyében főként Hódmezővásárhelyen okozott károkat a szombat délutáni vihar, másfél óra alatt mintegy száznyolcvan bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére - közölte a katasztrófavédelem honlapján.

A megyében legtöbbször Hódmezővásárhelyről kértek segítséget, elsősorban kidőlt fák eltávolításához, útakadályok felszámolásához.

Márki-Zay Péter (MMM - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, a 15 perces vihar során a jelentős csapadék mellett az erős szél okozott károkat a városban. Fák dőltek épületekre, járművekre, a Teleki utcában pedig egy pékség épületének tetejét is megbontotta a szél. Több utcát le kellett zárni, mert a fák villanyvezetékeket szakítottak le.

A 47-es főúton, Szeged és Hódmezővásárhely között, illetve a Makó és Hódmezővásárhely közötti, 4415-ös úton, Földeáknál szintén a földön fekvő fák akadályozták a forgalmat mindaddig, amíg a tűzoltók el nem távolították őket. Szegeden, Szentesen és Makón is néhány kidőlt fa adott munkát az egységeknek, amelyek folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán.

Az éjszaka is zivatarosnak ígérkezik, főként az ország déli és keleti részén riasztás van érvényben, nagy területen másod fokú - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjáról.

Szombatra virradóra elsősorban a fővárosban és Pest megyében, valamint a Dunántúlon okozott károkat a vihar. Ezekről itt írtunk. >>>