Nyitókép: Pixabay

Változtatott a kormány a különadókon az éjjel

Infostart
2023. július 18. 14:13
Több vonatkozásban is enyhültek az eddig érvényben levő ágazati különadók rendelkezései.

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosítás alapján több ágazati különadón is módosított a kormány, így a Mol kőolajtermékeire és a légitársaságokra vonatkozó extraporfitadón is.

A változtatás értelmében a kőolajtermék-előállító szereplőknek önadózás útján kell megállapítaniuk, bevallaniuk és megfizetniük az extraprofitadót a 2023-as és 2024-és adóévre vonatkozóan. A Portfolio értékelése szerint ez azt sejteti, hogy az eddig határozatlan ideig tartó szabályozást 2024-ben várhatóan majd kivezetik. A hazai cégek közül leginkább a Mol Nyrt. érintő adó mértéke 2023-ban 2,8 százalékon marad, míg 2024-ben már csak 1 százalék lesz.

A légitársaságokra vonatkozó extraprofitadó esetében pedig azt módosította a kormány, hogy mostantól

Izraelt is az alacsonyabb tarifájú országok közé sorolták,

így várhatóan valamivel olcsóbbak lehetnek az izraeli repülőjegyek mostantól.

De módosult a gyógyszergyártókra vonatkozó szabályozás is. Jogi erőre emelkedett ugyanis az a korábbi bejelentés, miszerint az érintett szereplők csökkenthetik a különadó fizetési kötelezettségüket, ha a beruházásokra és kutatási tevékenységre vonatkozó költségeik megfelelnek bizonyos feltételeknek. A csökkentés összege a beruházási költség és a kutatási tevékenység közvetlen költségeinek együttes összege lesz.

A változtatások kapcsán az Index azt emeli ki, hogy az új kormányrendelet értelmében a bányajáradék kiszámítása a nyersanyagok értékétől függ – a termelési műszaki terv szerint. „A terv alapján 2008. január 1. előtt üzemszerűen termelésbe állított szénhidrogénmezőkön kitermelt kőolaj és földgáz esetében” az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének kiszámítása a földgáz esetén az alábbi lesz:

  • ha 28 000 forint/megawattóra és 55 000 forint/megawattóra közé esik, akkor 48 százaléka,
  • ha meghaladja az 55 000 forint/megawattóra értéket, akkor 62 százaléka.

Az egyes kőolajfajták esetében a fajlagos érték 230 000 forint/tonna és 260 000 forint/tonna közé esik, 24 százaléka, ha meghaladja a 260 000 forint/tonna értéket, 44 százaléka. Valamint az 1998 előtt termelésbe állított mezőkön kitermelt és szabad áron értékesített földgáz esetén a fajlagos érték 28 000 forint/megawattóra és 55 000 forint/megawattóra közé esik, akkor 42 százaléka, ha meghaladja az 55 000 forint/megawattóra értéket, akkor 56 százaléka.