Nyitókép: Pixabay

Százmilliókat adták rá, mégis szétázott egy fővárosi orvosi rendelő, be kellett zárni

Infostart
2023. június 11. 19:32
Bizonytalan időre bezárták a Hősök útja 3. szám alatti rendelőt. Mint kiderült, beázott a XV. kerületi épület.

Beázott a rendelőről az önkormányzati értesítést a BudapestKörnyéke.hu vette észre. Azt írják hamar kiderült, hogy beázott a rendelő. Egy ott dolgozó elmondása szerint a gyermek fogászat mennyezete leszakadt, az elektromos armatúrából víz folyik. A rendelőt így kénytelenek voltak bezárni.

"Amint többet tudunk, értesítjük önöket, de hétfő délelőtt sem tudunk rendelni. Sürgős esetben a Zsókavár rendelőben található ügyelet látja el a betegeket! Megértésüket köszönjük, remélve a legjobbakat!" – írta egy egészségügyi dolgozó a kerület egyik Facebook-csoportjában.

A kormány 2020 óta összesen 760 millió forinttal támogatta a XV. kerületi Hősök úti rendelők felújításában, ehhez a helyi önkormányzat közel 140 millió forint saját forrást tett hozzá, az átadás 2021 novembere óta csúszik.

Hasonló volt a helyzet Óbudán, ahol még tavaly a helyi elitgimnáziumban omlott le a vakolat az egyik nagy eső után.

Ezek után ismét beázott az épület.