Energetikai, gazdasági és világpolitikai kérdésekről tárgyal a miniszterelnök Katarban - a nap hírei

InfoRádió
2023. május 21. 20:58
Hungarofóbiában szenvedő delegáció járt Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Továbbra is az oktatás átfogó reformját követeli a Pedagógusok Szakszervezete.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint hungarofóbiában szenvedő delegáció járt Budapesten, akik be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását képező ügyekbe. Szijjártó Péter a Kossuth rádióban az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását értékelte. Elmondta: hisz abban, hogy minisztertársai tárgyalásai sikerre vezetnek a Magyarországnak járó európai uniós pénzekkel kapcsolatban. A tárcavezető beszélt arról is, hogy óriási vitára számít Brüsszelben a külügyek tanácsában a következő szankciós csomagról és az európai békekeret megemeléséről szóló egyeztetésen. Szijjártó Péter elmondta azt is: Magyarország csak akkor támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, ha azt látja, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja korábban megszerzett jogait.

A kétoldalú energetikai, gazdasági és pénzügyi együttműködés fokozásáról, újabb beruházási lehetőségekről és a világpolitika aktuális kérdéseiről tárgyal a miniszterelnök Katarban. Orbán Viktor vasárnap reggel utazott Dohába, ahol felszólal a katari gazdasági fórumon. A magyar delegáció célja Magyarország energiabiztonságának fokozása, az ukrajnai háború kapcsán pedig a békés, diplomáciai rendezés támogatása. A miniszterelnöki küldöttség tagja Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is.

Továbbra is az oktatás átfogó reformját követeli a Pedagógusok Szakszervezete. A testület tisztújító kongresszusa 11 pontban fogalmazta meg követeléseit. Ezek között szerepel, hogy a kormány vonja vissza a státusztörvény tervezetét, emeljék meg és fizessék ki januárig visszamenőleg a pedagógusok emelt bérét, részesítsék azonnali 30 százalékos béremelésben a nevelést és oktatást segítőket, valamint a technikai dolgozókat, adjanak garanciát a béremelések értékállóságára, valamint vonják vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó döntéseket. A kongresszus július 1-jével Totyik Tamást választotta a PSZ elnökévé.

A Jobbik-Konzervatívok részt vesz a státusztörvényről összehívott belügyminisztériumi egyeztetésen. Az ellenzéki párt közölte: azért mennek el a találkozóra, hogy elmondják: az oktatás témája is olyan, mint minden nagy terület, ahol egy státusztörvény bevezetését évekig tartó szakmai és politikai egyeztetésnek kellene megelőznie. Korábban az LMP is közölte, hogy részt vesz az új pedagóguséletpálya-törvényről összehívott egyeztetésen, amely azt fogja képviselni, hogy vonják vissza a jogszabálytervezetet.

Háztartási mentőcsomag bevezetését szorgalmazza a Magyar Szocialista Párt. Komjáthi Imre, a szocialisták társelnöke az ötpontos javaslatról azt mondta: az valódi és azonnali segítséget tudna nyújtani a bajbajutott családoknak. Úgy fogalmazott: egyre nehezebb a megélhetés, a cégeknél elmaradtak az inflációt kompenzáló egyszeri kifizetések, az átlagos béremelések pedig 13-15 százalék körül vannak a 40 százalékos élelmiszerár-infláció mellett.

Írásbeli kérdéssel fordul a Fertő tavi beruházás ügyében Lázár János építési és közlekedési miniszterhez a Párbeszéd. közölte Jakál Adrienn, az ellenzéki párt soproni önkormányzati képviselője felidézte, hogy az elmúlt napokban ismét kiadták az építési engedélyt, de nem hallgatták meg a szakértők és a helyiek akaratát, és ahelyett hogy normalizálták volna a terveket, csak kozmetikázták azokat. Azt várják Lázár János építési és közlekedési minisztertől, hogy mondja el, hogy pontosan mikor és milyen formában egyeztetett a civilekkel és helyiekkel, továbbá mondjon egy dátumot, mikor kapják vissza az érintett területet.

Magyarország függetlenségének, szabadságának és biztonságának garanciájaként nevezte meg a 175 éves honvédséget a köztársasági elnök a Magyar Honvédelem Napján. Novák Katalin a Magyar Honvédség főparancsnokaként köszöntötte a honvédeket.

Hétfőn éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András felhívta a figyelmet, hogy még hétfőig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a NAV eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben hétfő éjfélig.

A nagyon erős UV-B sugárzásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, hogy hétfőn várhatóan az egész országban meghaladja az UV-index a 7-es értéket. Felhívták a figyelmet arra, hogy ilyenkor fokozottan kell védekezni a napsugárzás által okozott leégés ellen. Azt javasolják, hogy ha lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, és használjanak vállat takaró pólót, szalmakalapot, illetve fényvédő krémet.

Meghalt Lang Györgyi. A Pa-Dö-Dő énekese, színésznő, az otthonában, barátai és családja körében álmában hunyt el. Lang Györgyinél 28 éves korában diagnosztizáltak sclerosis multiplex betegséget, ami miatt később kerekesszékbe kényszerült. Állapota ellenére hosszú évekig koncertezett, műsort vezetett. Másfél évvel ezelőtt sztrókot kapott, ekkor a beszédközpontja sérült, a jobb karja pedig lebénult. Lang Györgyi 66 éves volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2023. május 21.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást