Indul a GVH online árfigyelő rendszere – a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. május 8. 20:36
A magyar nyelv és irodalom vizsgával megkezdődött az idei érettségi. Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás – erősítette meg az energiaügyi miniszter. Megkezdődött a Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése.

Középszinten több mint 72 ezren, emelt szinten pedig csaknem 1800-an érettségiztek ma magyar nyelv és irodalomból. A középszintű magyar érettségi első felében egy magyar szerző bikavérről szóló ismeretterjesztő szövegét kellett értelmezniük a diákoknak. A gyakorlati szövegalkotásban egy kerékpározással összefüggő kampányról szóló téma és egy levél közül választhattak a diákok. A vizsga második felében egy Lázár Ervin novellát vagy Petőfi Sándor és Tóth Árpád egy-egy versét elemezhették a diákok. Holnap a matematika vizsgákkal folytatódik az érettségi.

Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás – erősítette meg az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba Facebook-oldalán emellett úgy vélte: jövő télen biztosan lesz elég gáz. A tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy most enyhe tél volt, magas maradt a tárolókban a földgáz szintje, miközben Magyarországnak kifejezetten nagy tárolókapacitása van. Hozzátette: az ellátást a meglévő szerződések is biztosítják.

Júliustól indul az online árfigyelő rendszer, amely kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni. A Gazdaságfejlesztési minisztérium közleménye szerint egyebek mellett sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, a virsli, margarin, vaj és spagetti tészta ára kerül be a rendszerbe. A Gazdasági Versenyhivatal által működtetett árfigyelőbe azok az üzletláncok kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, de önkéntes alapon kisebb üzletek is csatlakozhatnak.

Az árak emelkedése miatt idén először tavasszal is szervez élelmiszergyűjtő akciót a Magyar Élelmiszerbank. Pénteken és szombaton az ország 115 településén várja a lakosság felajánlásait.

A földadó eltörléséről tárgyalt a gazdasági kabinet – tudatta Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A földadó akkor került a figyelem középpontjába, amikor Márki-Zay Péter bevezette Hódmezővásárhelyen. A HVG összeállítása szerint több mint kilencven település, köztük fideszes vezetésűek is adóztatják a földtulajdonosokat.

A magyar kormány hivatalosan jelezte az Európai Bizottságnak, hogy folyamodni fog az uniós helyreállítási alap hitel részéért is – közölte a területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor az atv.hu-nak azt mondta, hogy a részletekről nyár végéig kell megállapodni a Bizottsággal. Az RRF hitel része 3300 milliárd forintot jelent. A vissza nem térítendő benyújtott magyar igényt már tavaly decemberben jóváhagyta az Európai Bizottság és a Tanács, de a 2400 milliárd forintot a jogállamisági vita miatt még nem utalta.

Megkezdődött a Téglásnál kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentése. A kétvágányú, villamosított vasútvonal jobb és bal vágánya egyaránt száz-százötven méter hosszban sérült meg és teljesen használhatatlanná vált. A vágányok mellett három felsővezeték-tartó oszlop borult ki vagy dőlt meg. Azt egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon.

Módosítja az autópályák koncessziós szerződését a kormány. A cél, hogy idén a Magyar Állam költségvetési terhei csökkenjenek, ennek érdekében számos beruházás leállítása és átütemezése várható. Tavaly májusban vált ismertté, hogy a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát 2057-ig.

A miniszterelnök szerint Magyarországon lehet tüntetni, tiltakozni a kormány ellen, de építési telekre törvényellenesen behatolni, rendőröket megdobálni nem lehet. A miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke kérdezte arról, elítéli-e a rendőrök fellépését a tüntető diákokkal szemben. Orbán Viktor az Országgyűlésben arra figyelmeztetett: a törvényeket tanárnak, diáknak, pedagógusnak és politikusnak is be kell tartani. Vasárnap több civil szervezet is tüntetett a Karmelita Kolostornál a rendőrök fellépése miatt.

A megmaradást nevezte a magyarság céljának a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén Csák János kulturális és innovációs miniszter. Freund Tamás elnök kiemelte: csak érdemi akadémiai szerepvállalás, valamint az akadémia és a kormányzat közötti együttműködés hozhatja el a kormányzati ciklusokon túlmutatóan stabil, kiszámítható és hatékony nemzeti kutatás-fejlesztés-innováció rendszerét.

Átfogó légitámadást indított hajnalban az orosz haderő Kijev és Ukrajna más területei ellen. A kijevi katonai közigazgatás közlése szerint összesen 30 pilóta nélküli légi járművet észleltek és lőttek le a főváros légterében. Az orosz erők fokozták a kelet-ukrajnai Bahmut ágyúzását is.

Elrendelte az ukrán elnök, hogy az Európa-napot a nyugati országokhoz hasonlóan ünnepeljék május 9-én Ukrajnában is. Az indoklás szerint az új dátummal tovább erősödik Ukrajna szakítása a szovjet múlttal, így amikor Oroszország a győzelem napját ünnepli, akkor Ukrajnában ezentúl Európa-nap lesz.

Szlovákiában Ódor Lajost, a szlovák központi bank alelnökét nevezi ki a szakértői kormány élére Zuzana Čaputová államfő. Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő tegnap kérte felmentését a köztársasági elnöktől, miután két minisztere is jelezte távozási szándékát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó – 2023. május 8.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást