Kérdései vannak a Párbeszédnek a Fertő tavi beruházásról

Infostart / MTI
2023. március 25. 12:50
Szijjártó Pétert és Nagy Istvánt faggatják.

A Párbeszéd szerint mára egyértelművé vált, hogy nemcsak vízutánpótlás nincs, de pénz sincs a Fertő tó mellé tervezett beruházás befejezésére, ezért írásbeli kérdésekkel fordultak a külgazdasági és az agrárminiszterhez.

Jakál Adrienn, az ellenzéki párt soproni önkormányzati képviselője, elnökségi tagja Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a klímaváltozás egyre erősödő hatásai a Fertő tavat és természetes környezetét is egyre súlyosabban érintik: az egyre csökkenő csapadékmennyiség miatt szinte teljesen megszűnt a tó vízutánpótlása, így a tavalyi évhez képest 21 centiméterrel csökkent a vízszint.

Hozzátette, mára egyértelművé vált, hogy nincs pénz a Fertő tó mellé tervezett beruházás befejezésére.

"Hosszú évekre itt hagytak nekünk egy lezárt, ledózerolt partszakaszt, amelyet jelenleg is pénzért őriztetnek. Tönkretették az élővilágot, a felbecsülhetetlen természeti károk mellett pedig tönkretették a környék turizmusát, elvettek az emberektől egy békés, nyugodt, élettel teli zöld területet" - fogalmazott a politikus.

A Párbeszéd azt kérdezi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől és Nagy István agrárminisztertől, hogy áll a Fertő tó vízutánpótlásának tervezése, milyen alternatívákat vesznek számításba, továbbá a tó mellé építendő szálloda és üdülőkomplexum terveit hogyan befolyásolja az egyre alacsonyabb vízszint.

Az ellenzéki párt azt is szeretné megtudni, felmerült-e annak lehetősége, hogy a kormány végleg lemond szállodaépítési céljáról és helyreállítja a Fertő tó partjának eredeti állapotát.