Nyitókép: MTI/EPA/Compic/Kimmo Brandt

A finn házelnök elégedett a magyar delegációval folytatott tárgyalással

Infostart
2023. március 9. 10:53
Matti Vanhanen várakozása szerint a magyar parlament pozitív döntést hoz majd a NATO-csatlakozásukat illetően.

Ahogyan arról az Infostart is beszámolt, a hétfői napon Németh Zsolt, Hende Csaba, Győri Enikő és Schaller-Baross Ernő személyében négyfős, kizárólag kormánypárti delegáltakból álló küldöttség érkezett Svédországába, hogy a skandináv ország NATO csatlakozásáról tárgyaljon. A Hende Csaba volt honvédelmi miniszter vezette magyar delegáció szerda reggel a finn parlament képviselőivel találkozott. Utóbbi apropóján a 444.hu Matti Vanhanen finn házelnököt kérdezte.

A finn házelnök beszámolója szerint a találkozó egyáltalán nem volt felesleges, aminek szerinte a jelentőségét legfőképp az adata, hogy sok éve nem került sor hasonlóra. Mint fogalmazott, teljesen elégedett a megbeszélésekkel, várakozása szerint pedig a magyar parlament pozitív döntés hoz majd Finnország csatlakozását illetően, bár konkrét dátumról nem esett szó.

Fontosnak nevezte, hogy

a magyar küldöttség semmilyen feltételt nem támasztott a NATO-csatlakozáshoz, ami nagy különbség Törökországhoz képest,

nekik ugyanis nagyon is konkrét kikötésük van. „A magyarok meg azt mondták, hogy nem kapcsolják össze a döntést más ügyekkel” – tette hozzá.

Elmondása alapján a ratifikáció mellett szóba került finn politikusok egyes, Magyarországgal kapcsolatos megjegyzései. Matti Vanhanen tárgyalópartnereinek ezzel kapcsolatban azonban jelezte, Finnországban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, a politikusainknak senki sem szabhatja meg, hogy mit mondjanak.

A finn házelnök kitért arra is, hogy a finn NATO-csatlakozás részleteit illetően leginkább a finn hadseregről, a sorkatonaságról, a tartalékosokról ejtettek szót, illetve, hogy a tagság mit jelent a finn–orosz határra nézve. „A magyar küldöttség vezetője korábban védelmi miniszter volt, és jól tájékozott a hadseregünkkel, a védelmi terveinkkel kapcsolatban” – jegyezte meg a 444.hu-nek nyilatkozva.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz itthon a NATO-csatlakozás elhúzódó jóváhagyását és azzal összefüggésben a látogatást azzal indokolta, hogy mindkét országban (Svédország, Finnország) hazugságokat terjesztenek Magyarországról, Matti Vanhanen röviden úgy reagált, hogy

nem követi a magyar belpolitikát,

ezért ezt nem szeretné kommentálni.

Végül azért mások mellett azt is hozzátette, hogy igaz, a korábbi bővítések problémásabbak voltak, és a ratifikációs folyamat egy évig, esetenként még tovább tartott, Svédország és Finnország azonban maradéktalanul megfelel minden előírásnak, ezért

meghökkentő, hogy két ország annak ellenére kivár, hogy az Ukrajna elleni agresszív orosz háború miatt a mielőbbi jóváhagyás kritikus fontosságú.