Földrengés: több ezer halálos áldozat, nagy erőkkel keresik a túlélőket – a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2023. február 6. 20:45
Már 2600 halálos áldozata van a Törökország délkeleti és Szíria északi részét sújtó földrengéseknek. Elindult a Hunor mentőszervezet Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére. Tavaly decemberben 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Törökországban és Szíriában ezrek halálát okozta a két ország határvidékét megrázó, nagy erejű földrengés-sorozat. Estére 2600 fölé emelkedett a halottak száma, de még nagyon sokan lehetnek a romok alatt, és a sérültek között is sokan vannak súlyos állapotban. A hajnali után napközben újabb erős rengéseket jelentettek a két országból, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Törökország és Szíria is nemzetközi segítséget kért. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint Szíriában tömegsírokat ásnak az emberek, oda temetik a sok halottat. A 2011 óta polgárháború dúlta országban egész házsorok dőltek össze a rengésben, mert a bombázásokban a házak alapja már korábban megsérült.

Törökországba utazott segíteni a katasztrófavédelem Hunor mentőszervezet 55 fős csapata, és a Baptista Szeretetszolgálat 14 fős mentőegysége. A Hunor csapatában tűzoltók, katonaorvosok a mentőszolgálat munkatársai, és keresőkutyák vannak, és 90 tonnányi felszerelést visznek magukkal. A Magyar Honvédség Airbusa viszi őket a törökországi Adana repterére. Megérkezésük után a török katasztrófavédelem irányítja majd a magyar mentőcsapat tevékenységét. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csapat búcsúztatásakor azt hangsúlyozta, hogy ilyen katasztrófahelyzetben minél gyorsabban érkezik a segítség, annál több emberélet menthető meg. Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet kezelési igazgatója az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a szervezet képviseletében orvosok, tűzoltók, kutyás mentők indulnak Törökországba. Hozzátette: az időjárási körülmények nehezíthetik a mentést és az áldozatok száma is növekedhet.

Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárösszegre számítanak a biztosítók a hétvégi viharok miatt. A négy legnagyobb társasághoz már csaknem tízezer kárbejelentés érkezett, főképp Közép- és Dél-Dunántúlról.

Tavaly decemberben 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A december elején kivezetett üzemanyag-ársapka következtében a benzinkutak forgalmának növekedése visszaesett. A teljes hónapban a forgalom így 1,3 százalékkal nőtt.

Szigorú minőségi ellenőrzést rendelt el az Ukrajnából érkező gabonákra Magyarország- erősítette meg az agrárminiszter. Nagy István azt hangsúlyozta: továbbra is minden segítséget és támogatást megadnak ahhoz, hogy a gabona eljusson az eredeti céljához, az afrikai és a közel-keleti fogyasztókhoz.

Ukrajnában újabb 3 hónappal meghosszabbítaná a hadiállapotot és az általános mozgósítást Volodimir Zelenszkij államfő. A parlament honlapján közzétett törvénytervezetek szerint Ukrajnában a hadiállapotot február 19-től hosszabbítanák meg 90 napos időtartamra.

Nemzetközi bűnszervezetnek minősítette az orosz Wagner zsoldoscsoportot az ukrán parlament. A kijevi törvényhozás azt a határozatot is elfogadta, amely az orosz katonai magáncégeket terrorszervezeteknek nyilvánította.

Lezárta a szlovén Nova KBM bank megvásárlását az OTP. Ezzel az OTP csoportnak - a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt - 30 százalék körüli részesedése lett a szlovén bankpiacon. A két szlovén leánybank integrációja várhatóan 2024-ben zárul le; az új bank a csoport legnagyobb külföldi leánybankja lesz.

Jelentősen megváltozik a felsőoktatási felvételi az idén és jövőre – hívta fel ismét a figyelmet a felsőoktatásért is felelős államtitkár. Hankó Balázs elmondta: az idei felvételin már nem központi előírás az emelt szintű érettségi, az egyetemek, főiskolák saját hatáskörben döntenek ennek megköveteléséről. Nem lesznek központilag meghatározott minimum-pontszámok sem. 2024-től már az egyetemek határozhatják meg a tanulmányi pontok és az érettségi pontok számításánál figyelembe vehető tantárgyak körét is.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban olyan terv olvasható, ami nem a pedagóguspálya vonzóvá tételére irányul az érdekképviseletek szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete közleményében azt írta: a vállalások azt szolgálják, hogy a kormány uniós támogatás felhasználásával további lépéseket tegyen az intézményi autonómia lebontásáért és a tanárok kiszolgáltatottságának növeléséért. Úgy fogalmaznak: a tervezett teljesítményértékelési és bérdifferenciálási rendszer alkalmatlan a pedagóguspálya vonzerejének helyreállítására.

Újabb látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar megújulása. A Teréz körúti homlokzaton, az észak-nyugati torony felújítása mellett, februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkák. Várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt, és még az idén megvalósulhat a 10-13. vágány alatti keresztaluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak, valamint az aluljáróból felvezető lépcsőkarok mellvédjeinek felújítása is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó – 2023. február 6.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást